Schmitt: Mindent meg kell tenni a magyar-lengyel barátság megőrzéséért
Schmitt Pál köztársasági elnök szerint mindent meg kell tenni azért, hogy a magyar-lengyel barátság megmaradjon, ezért a fiatalok felé is át kell örökíteni az eddigi kapcsolatokat. Tovább »
A doni tragédiára emlékezett a megye
Nemcsak a doni katasztrófára kell emlékezni, hanem arra is, hogy milyen tragikus következményekkel jár az egész közösség számára, ha a múltját elfelejti, megtagadja, vagy hamis ideológiák alapján megpróbálja retusálni annak történéseit – erről Zakar Péter történész beszélt a doni tragédia 69. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen. A rendezvényt Csongrád Megye Önkormányzata és a Csongrád Megyei Kormányhivatal fenntartásában működő Rendezvényház Nonprofit Kft. közösen szervezte. Tovább »
December 5-e ma a magyar szolidaritás napja
A 2004-ben lezajlott, a kettős állampolgárságról szóló eredménytelen népszavazásra emlékezett a Trianon kopjafánál Csongrád Megye Önkormányzata és a Rendezvényház. A sokak által második, „önkéntes Trianonnak” nevezett esemény kapcsán Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke azt mondta, december 5-e ma a magyar szolidaritásról szól. Tovább »
December 5. – az Összetartozás Napja
A 2004. december 5-én megtartott kettős állampolgárságról szóló népszavazásra emlékezik Csongrád Megye Önkormányzata és a Rendezvényház Nonprofit Kft. Tovább »
Filmmel, színdarabbal emlékeznek ’56-ra
Koszorúzással, emlékműsorral és filmvetítéssel tiszteleg az 1956-os forradalom 55. évfordulója előtt Csongrád Megye Önkormányzata és a Rendezvényház Nonprofit Kft. közös megemlékezésében, november 4-én. Tovább »
Eddig nem látható 48-as ereklyék kiállítása
Petőfi Sándor dohányzacskója, Magyarország első alkotmányos miniszterelnöke, gróf Batthyány Lajos házisapkája és az Aradon kivégzett Damjanich János honvéd tábornok villája is látható azon a kiállításon, amely a „Nyilvánosságtól elzárt 1848–49-es kultúrkincsek bemutatása a nagyközönségnek” projekt keretén belül nyílik meg Aradon. Tovább »
Tóth – Gémes szópárbaj a megyei közgyűlésen
Zakar Péter alelnök vezette a megyei közgyűlés szeptemberi rendes ülését csütörtökön délelőtt, melyen több esetben Tóth Péter (Jobbik) és Gémes László (Fidesz) szópárbaját kísérhették figyelemmel a megjelentek a 19 napirendi pont megtárgyalása közben. Tovább »
Elismerésben részesültek a csongrádi polgárőrök
Kistelek adott otthont a 13. Megyei Polgárőrnapnak, ahol jutalmazták a kiemelkedő teljesítményt nyújtó polgárőröket. A Megyei Önkormányzat nevében Zakar Péter alelnök köszönte meg a polgárőrség munkáját. A Megyei Közgyűlés a kimagasló polgárőri tevékenység végzésért jutalomban részesítette a Csongrád és Térsége Polgárőr Egyesület két tagját, Diószegi Lajost és Kovács Jánost – olvasható a város honlapján. Tovább »
Coop-élelmiszeradomány TEGYESZ-es gyerekeknek + FOTÓK
Némi édesség fejében szívesen besegítettek a TEGYESZ-es gyerekek a Coop Segély Alapítvány több raklapnyi élelmiszeradományának pakolásába is, amit kedden délután adtak át Szegeden a szakszolgálat épületében. Az alapítvány a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal együttműködve idén több mint 6000, úgynevezett különleges ellátást igénylő gyermek étkeztetését támogatja országszerte.
Tovább »
Nagy Imrére és mártírtársaira emlékezett a megye
Újratemetésük 22. évfordulóján Nagy Imre egykori miniszterelnökre és mártírtársaira emlékezett Csongrád Megye Önkormányzata a Rákóczi téren, a Megyeháza előtt. A megemlékezésen Zakar Péter történész, megyei alelnök idézte fel az 55 évvel ezelőtt történteket. Tovább »


