Trianonra emlékezett a megye
Elküldöm egy ismerősömnek
Kiállítással, tablókkal és rendhagyó órákkal fordultak az ifjak felé
A kilencven évvel ezelőtti trianoni békediktátum aláírására több napon keresztül emlékezett a Csongrád Megyei Önkormányzat. Az újszegedi Rendezvényház udvarán felállított kopjafánál immár évek óta megemlékezést tartanak, emellett kamaratárlat nyílt a szegedi Megyeházán, és rendhagyó történelemórákon is részt vehettek a megyei diákok.
Amióta jobboldali vezetésű a megyei önkormányzat, fontosnak tartja, hogy hazánk történelmét megfelelő módon kezelje, így a trianoni megemlékezéseket is - mondta el Magyar Anna közgyűlési elnök. „Nincs arról szó, hogy revíziót követeljünk, de fájdalmunkat senki nem vitathatja el tőlünk” - hangsúlyozta.
Azért, hogy ne csak egy napon emlékezzünk, az iskolák számára tablókat is készíttettek, melyekről a diákok folyamatosan tudnak tájékozódni a trianoni békediktátumról és annak hatásairól.
A Rendezvényháznál, a Trianon-kopjafánál Kiss-Rigó László megyés püspök arról beszélt, hogy önmarcangolás helyett egészséges önvizsgálatra, lelkiismeret-vizsgálatra van szükség. Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke pedig arra kérte az emlékezőket, hogy legyenek okosak, mint a kígyók és szelídek, mint a galambok, mert - mint fogalmazott - Trianon nem a nagyhatalmak asztalán vagy a szomszédos országok parlamentjeiben dől el, hanem bennünk, közöttünk, a családi, baráti beszélgetéseknél, a gazdaság erejében vagy gyengeségében, történelemórán, az irodalomban vagy a kultúrában.
A megemlékezésen Pálffy István, gróf Apponyi Albert unokája arról szólt, hogy nagyapja már Párizsba utazásakor tudta, hogy lehetetlen feladatot vállalt el, hiszen addigra, 1920 elejére minden eldőlt.
(Pálffy Istvánnal és Balog Zoltánnal hosszabb interjút is olvashatnak lapunkban.)



Hozzászólások
Szóljon hozzá...
vagy ha szeretné, hogy a képe is megjelenjen, látogassa meg a következő oldalt: gravatar!