Pedagógusi hitvallás: oktatva nevelni
Elküldöm egy ismerősömnek
Kiállítással, tablókkal és rendhagyó órákkal fordultak az ifjak felé
A megye legkiválóbb pedagógus szakembereinek munkáját évek óta a Csongrád Megye Közoktatásáért Díjjal ismerik el. Idén a rangos kitüntetést Horváth Zoltán, a makói és Kőrösi Tibor, a csongrádi igazgató, valamint Rutainé Fodor Edit ásotthalmi igazgatóhelyettes kapta.
„A pedagógusoknak nemcsak az oktatásban, hanem a nevelésben is helyt kell állniuk, hiszen arra is fel kell készíteniük a gyerekeket, hogy az életben is meg tudják állni a helyüket” - mondta Magyar Anna országgyűlési képviselő, megyei elnök. Hozzátette: az oktatás mint stratégiai ágazat a társadalom erejét, országunk jövőjét jelenti, ezt Trianon után is felismerték már hazánk akkori vezetői, akik Klebelsberg Kuno oktatáspolitikai programjára alapozva építették újjá az országot. Ebben a szellemben dolgoznak a megyei fenntartású iskolák pedagógusai is.
„A legfontosabb, hogy bízni kell a gyerekekben, mert az utóbbi időben sajnos a kormányzati szinteken csak az oktatásra fókuszáltak, és háttérbe szorították a nevelést, tudásgyárrá és gyermekmegőrzővé degradálták a tanintézményeket” - vallott lapunknak Kőrösi Tibor (felső képünkön), a csongrádi iskola kitüntetett igazgatója.
„A mi szakmánkban nem közhely, hanem valóság, hogy hivatásként kell megélnünk az iskolákban eltöltött időt, és a gyereket oktatva kell nevelnünk. Mi mindig ennek szellemében tanítottunk, talán a díj épp ezt ismeri el. A fő problémák az oktatásban az előbbieken kívül, hogy a pénzek nem oda kerültek, ahol szükség volt rájuk. Elfolytak a pályázati korrupció tengerében” - tette hozzá, majd kiemelte, hogy nekik a kormányzati megvonások közepette azért volt szerencséjük, mert a megye mint fenntartó segített a működéshez szükséges pluszforrások előteremtésében, s az anyagi támogatás mellett az erkölcsi megbecsülés is érezhető. „Reményeim szerint egy új oktatáspolitika sokat segíthet majd ezen” - zárta gondolatait a pedagógus.



Hozzászólások
Szóljon hozzá...
vagy ha szeretné, hogy a képe is megjelenjen, látogassa meg a következő oldalt: gravatar!