Kautzky Armand: A társulatnak van növelő ereje - Mindenben az arány megtalálása a legfontosabb

2010. június 21., hétfő

Fotó: Gémes Sándor

Kautzky Armand megrázó erővel kiáltotta világgá a Nemzeti Összetartozás Napján tartott szegedi megemlékezésen Kárpáti Piroska verssorait: „A föld megindul, a mennybolt leszakad, / De Erdély földje csak magyar marad!” A színművésszel szakmája nehézségeiről, a megfelelő arány megtalálásáról, valamint a művészet és politika viszonyáról beszélgettünk.

- Néhány évvel ezelőtti nyilatkozatában keserűen beszélt a színházak helyzetéről és a színművészet egyre romló megítéléséről. Most is úgy érzi, hogy továbbra is rosszfelé tart a szakmája?
- Örök optimista vagyok, úgyhogy muszáj úgy kezdenem: szerintem felfelé ível a színészet sorsa - de hozzáteszem: bár már látnám ennek jeleit! Én pont húsz évvel ezelőtt kaptam diplomát, és nagyjából akkortól, a rendszerváltástól datálódik az addig meglévő és működő társulatok szétesése. Addig csak társulati lét létezett, onnantól kezdve viszont divatba jött a „szabadúszás”, és elindult az a folyamat, hogy a színházaknak csak az épületük maradt változatlan, de beléjük alkalmi társulatokat szerveztek. Van ennek jó oldala is persze, jelenleg én is szabadúszóként dolgozom, és hol Győrben játszom, hol Szolnokon - ahová hívnak, oda megyek. Mégis inkább abban hiszek, hogy egy társulatnak van fejlesztő, növelő ereje a színészre és közönségre vonatkozóan is. Szerintem efelé kell változnia a színészetnek, hogy újra iskolák, állandó csoportok jöjjenek létre. Ebben hiszek és ezt remélem.

- Ennek a módszere lehet például a klasszikus művekhez való visszatérés, vagy a kortárs darabok is alkalmasak a társulatok helyzetének erősítésére?
- Úgy gondolom, mindenben az arány megtalálása a legfontosabb. Aki tud főzni, az tisztában van vele, hogy egy jó húsleves is akkor ízlik igazán, ha megfelelő arányban van benne zöldség, hús, só és víz. Megfelelő arányban kell a kortárs szerzőket is segíteni, hiszen nagyon fontos, hogy a mai magyar irodalom is teret kapjon, és természetesen vissza kell nyúlni az örök klasszikusokhoz is, akikre mindig támaszkodni lehet.

- Sokan arra panaszkodnak, hogy a kortárs darabok értelme, üzenete az értő tolmácsolás ellenére sem jut el a közönséghez: érthetetlen, zavaros…
- Borzasztó nehéz dolguk van ma az íróknak, hiszen egy össze-vissza világban élünk, ahol a fő elv, hogy mindent szabad. Az egyik párt ezt támogatja, a másik az ellenkezőjét. Az egyiknek belefér valami az elképzeléseibe, a másik tiltakozik ellene. Eközben hogyan legyen okos valaki, aki művészként egy tiszta gondolatot szeretne közvetíteni? Ezt az össze-visszaságot nem érti a közönség. Az ember beül egy színházba, és ott is csak kapkodja a fejét értetlenül.

- Segíthet ebben egy egységes kultúrpolitika, vagy a politika inkább hagyja békén a kultúrát?
- Én várom a politikától, hogy ebben segítsen. Volt egy nagyon biztató mondata a kultúráért felelős új államtitkárnak, amikor azt mondta: nem abba fognak beleszólni, hogy mit játsszanak a színházak, vagy mit fessen egy festő, de érték- és iránymutatókat fognak adni a művészetek számára. Én ezt nagyon várom.