Top

Az együvé tartozás legyen tevékeny fogalom!

2008. december 30., kedd · Hozzászólok

“Most már arra kell törekedni minden erőnkkel, hogy érezzék a határon túli testvéreink is, hogy mi együtt vagyunk, szeretjük egymást, és tevékenyen akarjuk is ezt bizonyítani. Azt hiszem, a legfontosabb, hogy azt ne felejtsük el, hogy összetartozunk.”

Az advent időszaka a várakozásé. Sokakat misztikus lelkület hat át ilyenkor. A II. Magyarok Karácsonyán az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, advent harmadik hétvégéjén többek között erről a mély, keresztényi érzésről is beszéltünk Mádl Dalmával, a korábbi köztársasági elnök, Mádl Ferenc feleségével, a Nemzeti Együvé Tartozás Alapítvány kuratóriumának elnökével. Tovább »

Eltapsolt milliárdok, eltaposott közösségi érdekek: Vagyonleltár az országban és Szegeden

2008. december 29., hétfő · Hozzászólok

Az elmúlt húsz év során mintegy 10 000 milliárd forintnyi közvagyon tűnt el kézen-közön Magyarországon a privatizációnak nevezett rablófolyamat nyomán. Az önkormányzatok is egyre növekvő mértékben élik föl vagyonukat pénzügyi kényszerből vagy „különleges hajlamból”. Tovább »

RÖhely

2008. december 29., hétfő · Hozzászólok

- Mondd, tulajdonképpen mikor beszélhetünk inflációról?
- Amikor azt tapasztalod, hogy mindenfelé sok a pénz…
Tovább »

Népi időjóslás egész évre - Január

2008. december 29., hétfő · Hozzászólok

Január - Boldogasszony hava, Vízöntő hava Tovább »

Ki lencsét eszik, meggazdagszik

2008. december 29., hétfő · Hozzászólok

Szilveszteri lencsefőzelék: 25 dkg lencse, 2 gerezd fokhagyma, 1 babérlevél, 1 hagyma, 1 evőkanál mustár, 1 púpozott evőkanál finomliszt, 1 dl tejföl, 2-3 virsli, 1 csapott kiskanál só, fél mokkáskanál őrölt fekete bors, fél csokor petrezselyem. Tovább »

Mozaik

2008. december 29., hétfő · Hozzászólok

Páratlan bibliai műkincsek - A lerombolt vasúti híd - Farmerek a múzeumban - Tömörkény-díjakat adtak át Tovább »

Kincseink: A nemzet találkozóhelye

2008. december 29., hétfő · Hozzászólok

Az ópusztaszeri emlékparkról bizonyára mindenkinek a Feszty-körkép jut először eszébe, Feszty Árpád csodálatos alkotása mellett azonban színvonalas állandó és időszaki kiállításoknak, valamint számos rendezvénynek ad otthont a park, hogy a nemzeti identitás egyik szimbólumaként valódi nemzeti találkozóhellyé váljon. Tovább »

Két karácsonytól a három királyok ünnepéig

2008. december 29., hétfő · Hozzászólok

„Bort, búzát, békességet, / Fát, füvet, feleséget…” - szokás kívánni újévkor. Napjaink városi emberének a szilveszteri pezsgő és az újévi fogadalom jut eszébe az év végéről, de faluhelyen ma is élnek még érdekes szokások és szimbolikus cselekedetek az újévvel kapcsolatban. Bárkányi Ildikó, a Móra Ferenc Múzeum néprajkutatójának segítségével ezekből válogattunk. Tovább »

Mars tér: Kételyek és remények

2008. december 28., vasárnap · Hozzászólok

Bár még mindig csak kezdeti szakaszában van a szegedi Mars tér rekonstrukciója, máris perek sokasága, kereskedői aggodalom, helyi és országos médiafigyelem kíséri az ügyet. A piac sorsának említése kapcsán a legutóbbi szegedi közgyűlésen Botka László polgármester az őstermelői piacot, az őstermelőket féltő Kohári Nándor fideszes és Balogh László független képviselők felvetéseire úgy reagált, hogy az épülő nagycsarnokban asztalos piacot alakítanak ki. Tovább »

Makó: Megújult a kórház sebészeti osztálya

2008. december 28., vasárnap · Hozzászólok

November végén befejeződött a makói Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház sebészeti osztályának részleges rekonstrukciója. Tovább »

Következő oldal »

Bottom