Dobó István vezeti mostantól Öttömöst
Dobó István lett a vasárnapi időközi polgármester-választás győztese a Csongrád megyei Öttömösön; a függetlenként induló politikus a 2010-es önkormányzati választáson kihívója volt a februárban elhunyt polgármesternek, Bata Ferencnek. Tovább »
Kulturális napok Sándorfalván
Sándorfalvi Kulturális Napokat rendeznek a Pallavicini Kastélyban február 24-26. között. Tovább »
Fórumozzon a Jó Államért!
Már közel 200 vélemény érkezett a Jó Állam Fórumon
Már az első napon közel 200-an mondták el véleményüket az állam működésével kapcsolatban a hétfőn elindult Jó Állam Fórumon. A honlapon bárki elmondhatja véleményét vagy megfogalmazhatja javaslatait, felvetéseit a közigazgatásról. Tovább »
Feloszlatta magát Magyarcsanád képviselő-testülete
Egyhangú döntéssel szavazott az önfeloszlatás mellett Magyarcsanád testülete – számolt be a döntésről a község honlapján a település jegyzője. Tovább »
Megalakult az egészségügyi védelmi bizottság
A mai napon – az országban elsők között – megalakult a Csongrád Megyei Egészségügyi Védelmi Bizottság. A szervezet létrejöttét a decemberben elfogadott, erről szóló kormányrendelet írja elő, és arra ad felhatalmazást, hogy egészségügyi válsághelyzet idején a betegek biztonságos ellátása érdekében beavatkozhasson. A szakemberekből álló bizottság elnöke mindenütt a kormánymegbízott. Tovább »
Kitölthető a söralátét-adóbevallás
Idén több százezer magánszemély adhat számot keresetéről az egyoldalas, söralátétként is emlegetett adóbevallási iraton, amely péntektől elérhető az adóhivatal internetes oldalán – ismerteti a szombati Magyar Nemzet. Tovább »
Sikeres volt a szegedi és nagyváradi rendészeti együttműködés + FOTÓK
A Szegedi Rendészeti Szakközépiskola és a nagyváradi határrendészképző szakiskola közös projektjét zárta hétfő délután. Az elért eredményekkel mindkét fél elégedett volt, nagy valószínűséggel a későbbiekben is keresik majd az együttműködés lehetőségét.
Tovább »
Cséfalvay: nem lesz könnyed folyamat az önkormányzati rendszer átalakítása
Egyértelművé kell tenni az önkormányzatok által ellátandó feladatköröket, melyekhez forrást is kell biztosítani a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára szerint. Cséfalvay Zoltán portálunknak adott interjújában emellett a Moody’s leminősítését is értékelte.
Interjúnk a szegedma.hu oldalán.
1956-ra emlékezik a megyei önkormányzat
Az 1956-os forradalom eseményeire közösen emlékezik Csongrád Megye Önkormányzata, a POFOSZ Csongrád megyei szervezete és a Rendezvényház Nonprofit Kft. október 23-án, vasárnap 16 órától a szegedi Rerrich Béla téren. Tovább »
Kortárs magyar festészet a művésztanár szemével
Immár tizedik alkalommal rendezik meg országszerte, október 18-án a Magyar Festészet Napját. Szent Lukács, a festők védőszentjének neve napján, kedden 13 óra 30 perctől Hézső Ferenc, Munkácsy-díjas festőművész rendhagyó művészettörténet tanórát és tárlatvezetést tart az 58. Vásárhelyi Őszi Tárlaton, az Alföldi Galériában. Tovább »


