Top

Sajtódíjat kapott a Déli Szó főszerkesztője

2010. július 25., vasárnap · Hozzászólok

pinyo_dijatadoA Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány Sajtódíjjal jutalmazta magazinunk főszerkesztőjét, Pintér M. Lajost. Az SZTE Természettudományi és Informatikai Karának (TTIK) diplomaosztó ünnepségén került sor az SZTE Sófi Alapítvány 2010. évi díjainak kiosztására. Tovább »

Gyermekek a „kulturális háromszögben”

2010. július 22., csütörtök · Hozzászólok

kh_taborImmár harmadik alkalommal rendezték meg a Kulturális Háromszög Tábort Csongrád megyében. A megyei önkormányzat és az újszegedi Rendezvényház júniusban látott vendégül mintegy negyven középiskolás diákot, akik Csongrád megyével ismerkedtek meg mélyebben. A gyerekek változatos kulturális programokon vettek részt, ízelítőt kaptak az itteni népi hagyományokból, továbbá természeti kincseinket is megcsodálták. Tovább »

Arad megyei és délvidéki gyerekek megyénkben

2010. július 22., csütörtök · Hozzászólok

honismereti_taborSikeres volt az idei honismereti tábor, amelyet immár negyedik alkalommal szervezett meg a Csongrád Megyei Közművelődési, Pedagógiai és Sportintézmény ÁMK a Csongrád Megyei Önkormányzat támogatásával. Arad megyei és délvidéki gyerekek járták végig a megyét magyarországi társaikkal az elmúlt időszakban, így számtalan feledhetetlen élménnyel gazdagodva térhettek haza. Tovább »

Média-együttműködés a temesváriakkal

2010. július 22., csütörtök · Hozzászólok

tm_workshopEgy pályázat keretében tartottak fórumot a határon átnyúló sajtókapcsolatokról Temesváron. Az InPress elnevezésű projektet a megyei önkormányzat szolgáltatócége és a temesvári Integratio Alapítvány nyerte el. A program különlegessége, hogy azokat fogja össze, akik jelenleg is ezen a területen dolgoznak, így még szorosabbá válhat szakmai kapcsolatuk az információ gyorsabb áramoltatása érdekében. Tovább »

A változás szele Algyőt is elérte

2010. július 21., szerda · Hozzászólok

gonda_janosNem lesz könnyű dolga az október 3-án tartandó önkormányzati választásokon - ha egyáltalán elindul, ugyanis eddig többször bejelentette visszavonulását - a szocialista Piri Józsefnek, aki 1990-1997-ig Algyő önkormányzati képviselője volt a szegedi közgyűlésben, majd a település önállósodása után 1997 óta polgármestere. Kihívója a Fidesz-KDNP színeiben induló Gonda János lesz, aki győzelem esetén komoly változásokat ígér. Tovább »

A szegedi tudáspotenciál adósa környezetének

2010. július 21., szerda · Hozzászólok

szabo_gaborA szegedi tudáspotenciál gazdasági hatása nem arányos annak tudományos méreteivel, így tulajdonképpen adósa környezetének. Ahhoz azonban, hogy ez a helyzet megváltozzon, a környezetétől is feltétlen segítséget kell kapnia - véli Szabó Gábor lézerfizikus akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) július 1-jén hivatalba lépett új rektora. Tovább »

B. Nagy: Az egykulcsos adóval mindenki jól jár

2010. július 21., szerda · Hozzászólok

bnagy_laszloAz Orbán-kormány akciótervének gazdasági elemeiről B. Nagy Lászlót, a Fidesz országgyűlési képviselőjét, a párt szegedi polgármesterjelöltjét kérdezte a Déli Szó magazin. A kormányzati, illetve parlamenti szándékok és döntések egyik legfontosabbika a 16 százalékos egykulcsos adórendszer bevezetése. Az új kormány a minimálbéreket is adókötelessé teszi, de - állítja B. Nagy László, az Országgyűlés gazdasági bizottságának szegedi fideszes tagja - a minimálbérből élők jövedelme sem fog csökkenni. Tovább »

Kőrösi Tibor pozitívumokat lát a közoktatásban

2010. július 21., szerda · Hozzászólok

korosi_tibor2A magyar oktatási rendszer változtatása szükségszerű Kőrösi Tibor szerint. A Csongrádi Oktatási Központ igazgatója lapunknak elmondta, hogy az 1993-as közoktatási törvényt éppen százszor módosították, ami egyszerűen követhetetlenné teszi. Az igazgató a kormányváltás óta lát pozitív elmozdulásokat a rendszerben, és mint elmondta, felfedezni véli, hogy végre megkérdezik azt is, aki már látott gyereket közelről… Tovább »

Dux László: Az oktatás nem szórakoztatóipar

2010. július 21., szerda · Hozzászólok

dux_laszloA hagyományos magyar iskolarendszerben lemondásra, áldozatvállalásra szoktatták a fiatalokat, s megtanították nekik, hogy kemény munka nélkül nincs siker. Ezt borították föl az utóbbi nyolc év liberális reformjai Dux László szerint. A Szegedi Tudományegyetem Biokémiai Intézet professzorát a Nemzeti Erőforrás Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárává nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök. Tovább »

Nyári szabadságcseppek

2010. július 21., szerda · Hozzászólok

Nyár közepén járunk, tombol a meleg. Volt ugyan enyhülés, 35 fokról 30-31-re kúszott vissza a higany, s záporkák is tördelték megyénk levegőjét, na de a kánikula akkor is az, ami: meleg és napsütés. És ez az időszak a nyaralásé, ki belföldön, ki külhonban pihen, egyesek a vízpartara esküsznek, mások a hegyekbe, hűs erdőkre, csendes, falusias környezetre vágynak. Tovább »

Következő oldal »

Bottom