„Kicsi Bécs” történelmi épületei
A Megyeháza után a trianoni évforduló kapcsán Temesvárról és annak építészetéről fényképkiállítást rendeztek a Polgári Szalonban is, melyet Palánkai Tibor Ybl-díjas építész nyitott meg, bevezetőt pedig Miklós Péter, a Fidesz Csongrád megyei kulturális tagozatának elnöke mondott. Tovább »
Csongrád megye felkészült az árvízvédelemre
Magyar Anna: Nem kapkodni kell, hanem megelőzni a bajt
Huszonöt település jelentett vis maior eseményt eddig Csongrád megyében, összesen több mint 126 millió forint értékben. A Csongrád Megyei Védelmi Bizottság rendkívüli ülése után Bakson, a Dongér-főcsatorna zsilipjénél elhangzott, hogy megyénkben közel negyvenezer hektárt borított belvíz. A Tisza áradása lassult, Szegednél 800 centiméter körül, a korábbi rekordnál két méterrel kisebb vízállással tetőzött a folyó. Tovább »
A fiatalok egészségéért is tesz a megye
Jól illeszkedik a Csongrád Megyei Önkormányzat által meghirdetett Sport és Egészség Évéhez több olyan javaslat is, mely elhangzott a megyei közgyűlés legutóbbi rendes ülésén. Lesz olyan intézmény, amelyben több testnevelésórát fognak tartani, illetve javaslat hangzott el a dohányzás szigorításáról, továbbá az egészségesebb táplálkozásról a középiskolákban. Tovább »
4 millió forint életmentő pontok felállítására
Alapvető életmentési ismereteket és az újraélesztéshez használt félautomata defibrillátor használatát sajátította el a makói kórházban a Csongrád Megyei Önkormányzat Hivatalának tizenegy munkatársa és korábban négy megyei fenntartású intézmény tíz-tíz dolgozója. A megyei önkormányzat és négy intézménye is az Egészségügyi Minisztériumtól nyert pénzt úgynevezett életmentő pontok felállítására. Tovább »
Romániából rengetegen jönnek a régiónkba
Ausztria, Lengyelország, Románia és Csehország külképviselet-vezetői mutatták be piacaikat, valamint Szerbiából a Vajdasági Egészségturisztikai Klaszter marketingbizottság elnöke tartott prezentációt Szegeden, a Hungest Hotel Forrásban. A Magyar Turizmus Zrt. rendezvénysorozatán most elsősorban a fogyasztók szokásait és elvárásait helyezték előtérbe. Tovább »
Egy könyv két ország múzeumai közt
Az Észak-Bánságban ásatásokat végző Kisléghi Nagy Gyula évtizedeken át felfedezetlen régészeti naplóját ismerhetik meg az érdeklődők abból a szegedi Móra Ferenc és a temesvári Bánát Múzeum gondozásában, és Lőrinczy Gábor, a Móra-múzeum régészének szerkesztésében megjelent kötetből, amelyet Szegeden mutattak be nemrégiben. Tovább »
Eurorégiónk életképes
Hosszú távú új és fontos projektekről beszél interjúnkban Constantin Ostaficiuc (képünkön), a Temes Megyei Tanács elnöke, aki nagy jövőt jósol az országok közötti együttműködéseknek. Tovább »
Temes és Csongrád vadállatokkal is segítik egymást
A Kárpát-mendence néhány jellegzetes állatfajával – többek között farkassal, aranysakállal és vidrával – is találkozhatnak majd a Szegedi Vadaspark látogatói egy fejlesztésnek köszönhetően, melyre a Temesvári Állatkerttel közösen nyert nemrég uniós támogatást a Tisza-parti intézmény. Több évre tekint vissza a Szegedi Vadaspark és a Temesvári Állatkert (ZOO Timisoara) együttműködése – tudtuk meg Veprik Róberttől, a vadaspark igazgatójától. Tovább »
Megújult kultúrkincsünk, a Feszty-körkép
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban ünnepség keretében átadták a látogatóknak, a határon innen és túl minden magyarnak Feszty Árpád monumentális alkotását, a Magyarok bejövetele című, a honfoglalást ábrázoló panorámaképet. Több mint 3 hónapig tartott a kép helyreállítása, megszüntették rajta a beázás nyomait, és elvégezték a terepasztal és a vászon aktuális restaurálási munkálatait. Kijavították a sérüléseket és a műromokat, az alkotás esztétikai tartozékait, konzerválást végeztek, és elkészült az új látványelem, a körkép közelébe vezető látogatói üvegösvény is. A Feszty-körkép így húsvét ünnepi hétvégéjén már látogatható volt. Tovább »
HU-RO hírek
Közös magyar-román szolgálati hely a határon – Szeged-Arad-gázvezeték – A Maros és a Körös ökológiai kutatása Tovább »


