Szemléletváltást ígér az új CSLSZ-vezetés
Bakai Csaba legyőzte a már tíz éve regnáló Talpai Jánost a Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetség elnökválasztásán. Az Együtt Szegedért Egyesület elnöke vezetheti a következő öt esztendőben a CSLSZ-t. Tovább »
Megyei segítség az utánpótlás-nevelőknek
Példaértékű sporttámogatást nyújtott a megyei közgyűlés a kisebb szakosztályoknak, utánpótlás-nevelő bázisoknak. Összesen több mint fél száz millió forintot szavazott meg a fideszes irányítású közgyűlés. A megyei közgyűlés januári ülésén Magyar Anna elnök javaslatára újabb 55 millió forintot szavazott meg sporttámogatásra. Tovább »
Lajtos Szandra újra a téli olimpián
Már második téli olimpiájára készül Lajtos Szandra, a Szegedi Korcsolyázó Egyesület versenyzője. Nyolc évvel ezelőtt, 16 évesen Salt Lake Cityben versenyzett, február 12-től a kanadai Vancouverben szerepelhet. Tovább »
A megye tesz a sportért és az egészségért
Újabb 55 millióval segítik a csapatokat
A Sport és az Egészség Évének nyilvánította 2010-et Csongrád megyében a megyei közgyűlés elnöke. Magyar Anna (Fidesz) előterjesztésére a testület az idén 55 millió forinttal megemelte a sportegyesületek támogatására fordítható keretet. Tovább »
A Makótól a Kübekházáig
Őszi megyei labdarúgókörkép
Befejeződtek az őszi fordulók a labdarúgó-bajnokságokban, pihenőre tértek csapataink. Áttekintettük, hogy állnak megyénk együttesei a pontvadászatokban. Tovább »
Puskás Ferencre emlékeztek Szegeden
Halálának harmadik évfordulóján Szegeden emlékeztek Puskás Ferencre, az Aranycsapat legendás játékosára, a valaha élt legnagyobb magyar futballistára. Tovább »
Újabb szegedi sakkzseni
Csonka Balázs a támadó sakkot szereti
Lékó Péter óta nem ért el olyan sikert szegedi sakkozó, mint Csonka Balázs. A 12 éves fiú a kontinensviadalon bronzérmes lett. Balázs példaképe az orosz világbajnok Mihail Tal, mert nem lapos kúszásos sakkot játszott, hanem a végletekig támadott. Tovább »
Biatovszki Mira, a felgyői bajnok
Aranyérem egy Nobel-díjastól
A felgyői 17 éves Biatovszki Mira, a csongrádi Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola 10. osztályos tanulója nem mindennapi teljesítménnyel dicsekedhet. A szeptemberben Tajpejben megrendezett XXI. nyári siketlimpián légpuska 40 lövés, olimpiai számban kétszeres világcsúcs-beállításával aranyérmet szerzett. Tovább »
Takarékon az algyői fociláng
Levelek hátán repült el az NB III
Az Algyő SK felnőtt harmadik ligás labdarúgócsapata az ötödik forduló előtt visszalépett az NB III Alföld csoport küzdelmeitől. A játékosok a pénzügyi viták mellett egy régi sebet, az elnök és a sportolók megromlott viszonyát emlegetik, az egyesület vezetője, Bakai László pedig hangadókról és anyagi korrekcióról beszél. A polgármester még nem nyilatkozik. Tovább »
Janics Natasa galaktikus időre készül – Páratlan teljesítmény a vb-n
A háromszoros olimpiai és 15-szörös világbajnok Janics Natasa fantasztikusan teljesített a kanadai kajak-kenu világbajnokságon. Natasa három arany- és két ezüstéremmel tért haza. A Démász Szeged VE kajakkirálynője elárulta, 200 méteren galaktikus időre készül, szeretne 39 másodpercen belül kerülni. Tovább »


