Narancsvidék
Már a 2006-os önkormányzati választáson „narancsba” borult az ország: a megyei és helyi önkormányzatokban elsöprő Fidesz-győzelem született. Az eredményt akkor nehezen lehetett előzetesen megjósolni, mert nem volt kiszámítható, hogy az országgyűlési választáson nyertes MSZP és SZDSZ helyzetét mennyiben rendíti meg Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszéde, illetve a választást csak 63 726 szavazattal elvesztő Fidesz-KDNP esélyeit mennyiben rontja a tévészékház ostroma és az erőszakos utcai megmozdulások. Tovább »
A megye gyarapodásáért az MSZP és a Jobbik is
Az újonnan megalakult megyei közgyűlés létszámát tekintve felére csökkent, az összesen húsz képviselő három frakcióban foglal helyet. Az előző ciklusban három hónapig volt megyei képviselő Bedő Tamás (MSZP), Tóth Péter (Jobbik) pedig pártjával egyetemben újoncnak számít a testületben. A két képviselővel a megyén végzendő munkáról és terveikről beszélgettünk. Tovább »
Takarékoskodott, racionalizált a megye
Az új megyei testület október 13-án tartotta alakuló közgyűlését, melyen az elnök személye mellett az alelnökökről, a tanácsnokokról és a bizottságok felállásáról is döntöttek. Magyar Anna elnök mellé a képviselők Zakar Pétert, Ádók Jánost és Vízhányó Ferencet választották meg alelnöknek, s az eddigi kilenc bizottság helyett most négyet hoztak létre. Tovább »
Csongrád megyében is a Fidesz győzött
A helyhatósági választások, mint ahogy az országban mindenhol, úgy Csongrád megyében is a kormánypárt, a Fidesz nagyarányú győzelmét hozták. Október 3-án a nem megyei jogú városok polgárai arról is szavazhattak, kik irányítsák a következő négy évben a megyei közgyűlés munkáját. Tovább »
Önkormányzás
Az 1989-90-es rendszerváltás lezárulásának döntő állomása volt a szovjet csapatkivonás előtt az első szabad önkormányzati választás megrendezése. Az átmenet nyelvi rendszerváltás is volt. Az önkormányzatok a rosszul hangzó tanácsokat váltották fel. Tovább »
Megyei jelöltek és listák
Csongrád megyében a Helyi Választási Bizottságok 184 polgármesterjelöltet vettek nyilvántartásba. Szegeden, Hódmezővásárhelyen és Szentesen 4, Makón 3, Csongrádon 2 polgármesterjelölt indul. Tovább »
Önkormányzati választás 2010 – A változás szele
A 2010-es októberi önkormányzati választások jelentőségéről Kozma Józsefet, az MSZP szegedi szervezetének elnökét és Gonda János algyői, illetve Miklós Péter újszentiváni fideszes polgármesterjelöltet kérdeztük. Tovább »
Önkormányzati választási egyszeregy
Ismét választások előtt állunk, október 3-án várják a választópolgárokat a szavazókörökbe. Nem árt feleleveníteni a voksolással kapcsolatos általános tudnivalókat, ebben ezúttal is Kovalcsik Andrea (az alsó képen) megyei főjegyző, a Területi Választási Iroda vezetője lesz a segítségünkre. Tovább »
Ünneprontás
Normális demokráciában az egyéneknek nem kötelező a nemzeti és állami ünnepeket megünnepelni, és még azonosulniuk sem kell ünnepekkel. Rég volt a Rákosi-korszak, amikor a moziban, ha a filmhíradóban megjelent Rákosi elvtárs, a nézőknek egy emberként kellett tapsra ugraniuk. A nem ünnepléshez és nem azonosuláshoz való szabadságjogokra azonban árnyékot vetnek a rosszízű ál-bölcselkedések, amelyek a nyilvánosságban idén is megjelentek az államalapítás ünnepnapja okán. Tovább »
Kitüntetettek
Nemzeti ünnepünkön Alkotói Díjat kapott a megyei önkormányzattól: Tovább »


