Csongrád megyében is a víz az úr
Csongrád megyében a belvíz miatt eddig 13 településen 20 lakóingatlan dőlt össze vagy rongálódott meg annyira, hogy emberi tartózkodásra alkalmatlanná vált. Az Alsó-Tisza vidékén a becslések szerint 88 ezer hektárnyi terület került víz alá, ami a folyamatos védekezésnek köszönhetően január végéig átmenetileg 83 ezer hektárra csökkent. Komoly veszélybe került az őszi vetés is.
Tovább »
Heródesek
Amikor az Ország Házában meggyújtották a betlehemi békelángot, Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke arról beszélt, hogy Júdea királya, Heródes a „fondorlatos politika” megtestesítője volt, és imádkozni kell azért, hogy a magyar parlamentben ne Heródesek legyenek, hanem a nép ügyeinek bölcs intézői, a nép pásztori szolgái, akik a nép testvéreivé lesznek. Tovább »
Ópusztaszer adott otthont a Magyarok Karácsonyának
Az együvé tartozás és a történelmi gyökerekre való közös emlékezés jegyében immár harmadik alkalommal szervezte meg a Csongrád Megyei Önkormányzat és az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark a Magyarok Karácsonya című rendezvényét. Tovább »
Kiss-Rigó: A karácsony egyetemes ünnepünk
Az ünnep középpontjában Isten áll, aki megajándékozott bennünket saját Fiával, aki emberi sorsot, emberi életet vállalt értünk – mondja Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök, akivel a karácsony megéléséről beszélgettünk. Tovább »
Kis- és nagykarácsonyunk hagyományai
Míg szüleink, dédszüleink ünnepnapjait behálózták a népszokások, a tradicionális ételek, addig mára élő régi hagyomány szinte alig maradt meg a gyakorlatban. A régi paraszti világban a tél közeledtével megfogyatkoztak a tennivalók a mezőgazdaságban, ez lehetővé tette az elcsendesedést adventben, várva a Megváltó születésére. Tovább »
Posztmodern
Bizonyos elméletek szerint a modernség lényege a hagyományok teljes tagadása, ezért a modernségen túllépő posztmodern ember újrarendezi viszonyulását a hagyományokhoz. Magyarországon a néphagyományok ápolása valamikor a hetvenes években érte el a mélypontot azzal, hogy a menyecskekórusok csupa idős asszonyokból álltak, és a legényest is öregemberek ropták. Tovább »
Magyarok Karácsonya ismét Ópusztaszeren
Immár harmadik alkalommal rendezi meg a Történeti Emlékpark karácsonyi programját a nemzeti együvé tartozás jegyében. Az ünnepi esemény december 17-én, pénteken 10 órakor a szegedi táj népszokására épülő betlehemezéssel kezdődik a skanzenban, majd a Rotundában Böjte Csaba ferences rendi szerzetes karácsonyi gondolatait hallgathatják meg az érdeklődők, amelyhez keretet a megye lakóotthonaiból, valamint a Szent Ferenc Alapítvány nagyszalontai otthonából érkező gyerekek műsora ad. Minden érdeklődőt szeretettel várnak Ópusztaszeren.
Hagyományteremtő és -őrző megyei rendezvények
Értékmegőrzés, hagyományteremtés, a határainkon túli magyar kapcsolatok ápolása és erősítése. Röviden így lehetne összefoglalni a megyei önkormányzat célkitűzéseit, melyek megvalósításáért rendezvényeket honosítottak meg, s emlékhelyeket is létrehoztak az elmúlt években. Tovább »
Karácsonyi kántálás halloweenezés helyett
„Halottak napján épp az egyik rokonunknál beszélgettünk, amikor csöngettek, Halloween miatt gyűjtöttek gyerekek cukorkákat; na, akkor éreztem, hogy valami nincs rendjén hagyományaink megőrzése körül” – mondta el lapunknak Dobák Lászlóné megyei képviselő, aki szerint a saját, elfeledett ünnepi szokásaink felélesztésén kellene munkálkodnunk. Tovább »
Hagyományőrzés vagy importált szokások?
Ünnepeket – melyekhez népcsoportoktól függően más-más szokásrendszer párosul – minden emberi kultúra ismer. A megszokott életritmus ilyenkor megváltozik: a napi munka helyet ad az ünnepi cselekményeknek, melyek a kisebb-nagyobb közösségek számára az összetartozás tudatát fokozzák. Napjainkban a globalizáció hatására egyre inkább érezhetünk egyfajta zavart ünnepeink, szokásaink között, ami a rendszerváltás után főleg a nyugati világ filmkultúrájával szivárgott be hozzánk is. Tovább »


