Kubatov: A romokból kell felépíteni az országot
Azt a tempót, amit a magyar országgyűlésben az előző évben képviseltek, megtartja a Fidesz. Az elmúlt 8 hónapban intenzív munka folyt a Parlamentben és a kormányban, 155 törvényt hoztak meg a képviselők, ami felér a szocialisták 3 éves teljesítményével Kubatov Gábor szerint.
Tovább »
Új munkahelyek kellenek
„A kormány részéről egy sokkal komolyabb strukturális átalakítást várnék, amely biztosíthatná a gazdaság valódi stabilitását. Nem nagyon látom az 1 millió új munkahely megteremtésének lehetőségét, pedig ez volt az egyik hangzatos ígérete a kormányzó pártnak a kampány során” – mondta el lapunknak Tóth Péter, a Jobbik megyei elnöke.
Tovább »
Kikapcsolták a reflektorokat…
„Az Új Széchenyi-terv a kormányváltáskor leállított támogatási formákat indította újra. A megye kis- és középvállalkozásainak érdemes lesz figyelniük, hogy az új elbírálási rendszer nem vezet-e kivételezésekhez, gazdasági klientúraépítéshez, mint az első Széchenyi-terv időszakában. Az elnökségi időszakban reflektorfényében ügyes diplomáciával, fellépéssel hazánk iránt szimpátiát lehet kelteni, és ügyeinkhez szövetségeseket lehet találni a jövőre” – mondta el lapunknak Kozma József, az MSZP szegedi elnőke.
Tovább »
Ügyfélbarátabb államot ígér a kormány
Hamarosan valóra válhat a lakosságnak az az álma, hogy ügyei intézéséhez nem kell egy vagy akár több település hivatalait végigjárnia, s mindenütt sorszámot húzva várakoznia. Csongrád megyében Szegeden és Hódmezővásárhelyen nyílt kormányablak januárban, melyeket eddig közel 3500-an kerestek fel. Halász Jánostól, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium politikai államtitkárától megtudtuk, azt vállalta a kormány, hogy a következő két évben kialakítja a kormányablakok teljes körű funkcióit.
Tovább »
Orbán Viktor: „2011 a megújulás éve”
„Megújulás, újjászületés, küzdelem, küldetés” – így fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a hazánkra váró feladatokról februári évértékelő beszédében, s egyben az összefogás és a megújulás évének nevezte 2011-et. Igaz, még csak az év elején járunk, de a kormányzat terveiből s lépéseiből látszik, merre is visz az út. Januárban megnyitottak országszerte a kormányablakok, februárban pedig 510 milliárd forint keretösszeggel hetvenhét pályázat jelent meg az Új Széchenyi-terv keretében, és elkezdődtek a szakmai egyeztetések az egészségügy átszervezéséről is.
Tovább »
Déli Szél: Erős állam
Mindeddig a megszorítás volt a csodafegyver a kormányok kezében, mert úgy gondolták, hogy a megszorításokkal, no meg megnövelt és új bevételekkel (adókkal, illetékekkel, járulékokkal, díjakkal) rendbe tett államháztartással az állam majd új vágányra állítja a gazdaságot. Az új kormány szerint erkölcsileg nem helyes, de gazdaságilag sem ildomos megszorításokkal újabb bőrt lehúzni az emberekről, akik nemcsak adóforrásai az államnak, hanem fogyasztásukkal és munkájukkal a gazdasági fellendülés motorjai is lehetnek.
Tovább »
Kormánybiztoshoz fordulnak
A kialakult ár- és belvízhelyzet miatt összehívta a Csongrád Megyei Védelmi Bizottság rendkívüli ülését a testület elnöke, Magyar Anna január elején.
Tovább »
Aki szegény
A belvíz okozta károk és tragédiák a napi hírek bevett témáivá váltak napjainkban. A probléma olyan naggyá nőtte ki magát, hogy a társadalomtudományok érdeklődését is kiváltja majd. A társadalomtörténet határtalan. A népbetegségektől kezdve az analfabétizmuson át a népességszám csökkenéséig bezárólag beleférhet minden, ami a társadalom életét mélyen vagy tartósan meghatározza.
Tovább »
Lehetetlen megjósolni a belvíz okozta károkat
„Szívszorító, amikor kimegyünk egy helyszínre, és látjuk, amint térdre rogy a homokra egy élet munkájával felépített ház” – fogalmazott Csányi László mórahalmi alpolgármester, amikor a belvízhelyzetről kérdeztük. A homokháti városban, akárcsak Kisteleken büntetik azokat, akik lakóingatlanuk előtt nem tartják rendben a vízelvezető rendszert, hiszen ahogy Nagy Sándor polgármester elmondta, az embereknek is van felelősségük, vagyis a magántulajdon védelme a magántulajdonosra is vonatkozik.
Tovább »
Akár májusig is maradhat a belvíz
A 83 ezer hektárt is meghaladja a vízzel elöntött területek nagysága az Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Atikövizig) területén, érdemben nem változott december óta az elöntött területek állapota, ráadásul még harmadennyi hektár van teljesen felázva, vizenyősen, sárosan. Az Atikövizig igazgatója, Kozák Péter szerint májusig jelentős javulás nem várható.
Tovább »


