Mesteri kézzel a mesteri kezek nyomán – Beszélgetés Szabó Tamás restaurátor-művésszel
A világtól elvonult mester – sokakban ez a kép él a restaurátorról, ami nem is csoda, mert valóban szükséges a sok-sok munkafázisban való elmélyedés. Szabó Tamás restaurátorművész, a Csongrád Megyei Önkormányzat Móra Ferenc Múzeumának főrestaurátora idén immár harmincéves pályáját ünnepelheti.
Tovább »
Olasz Sándor: „Az irodalom a pénz fogságába esett”
A Csongrád Megye Közművelődéséért Díjjal tüntették ki Olasz Sándor tanszékvezető egyetemi tanárt, a szegedi Tiszatáj folyóirat főszerkesztőjét. A professzorral műveltségről, olvasókról és olvasottságról egyaránt beszélgettünk.
Tovább »
Rékasi Károly: Értéket rendelni az ismertség mellé
Az újszegedi Rendezvényházban óriási sikerrel, telt ház előtt mutatták be Szerelmem, Erdély címmel Rékasi Károly Wass Albert-estjét, amelyben a népszerű színész az író szerelmes leveleiből, verseiből, valamint az Adjátok vissza a hegyeimet! című film montázsaiból építkezve keltette életre az évtizedekig elhallgatott, mellőzött, sőt betiltott szerző sajátos világát. Tovább »
Máté Bence az év természetfotósa itthon és külföldön
November elején Budapesten, a Magyar Természettudományi Múzeumban adták át a GDF Suez – Az év természetfotósa 2010 pályázatának díjait, majd ugyanitt megnyílt a legszínvonalasabb képekből álló kiállítás. A győztes, a pusztaszeri Máté Bence – aki tíz éve foglalkozik fotózással, s kedvenc témái a madarak és az égi jelenségek – egy héttel korábban az első magyarként megkapta a világ legfontosabb természetfotós elismerését, a BBC Wildlife Photographer of the Year nagydíját is, amelyet Londonban vehetett át. Mi pusztaszeri tanyáján kerestük fel. Tovább »
Csapatjátékos, aki szereti átlátni az egész rendszert
Ismét Magyar Anna vezeti a megyei közgyűlést
Továbbra is pályázatok révén sokszorozná meg a megyei önkormányzat anyagi erejét, s az intézményfenntartás mellett kiemelt figyelmet ígér a kisebb településeknek és az ott élő lakosoknak Magyar Anna parlamenti képviselő, a megyei közgyűlés újraválasztott elnöke. Tovább »
Kövér László: A politika csak igazságra, egyenes beszédre épülhet
Harmincéves idén a lengyel Solidarność, a Szolidaritás Független Szakszervezet, melyre egy kiállítással emlékezik a megyei önkormányzat. Az ünnepélyes megnyitón Kövér László úgy fogalmazott: Lengyelország erkölcsi ereje visszaadta a szabadságba és a demokráciába vetett hitet. A Parlament elnökével a tárlat üzenetéről és a most előttünk álló választás jelentőségéről beszélgettünk. Tovább »
Duray nem vár változást a magyar-szlovák viszonyban
Az augusztus 20-i megyei megemlékezés ünnepi szónoka Duray Miklós felvidéki közéleti személyiség, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) korábbi alelnöke volt Ópusztaszeren. A szlovákiai magyarság helyzetéről, illetve a hazánk és északi szomszédunk közti, utóbbi időben igen megromlott viszony alakulásáról beszélgettünk vele. Tovább »
Örökséget formáz Kligl Sándor
Hét kitüntetettnek adományoztak Magyar Örökség Díjat június 19-én, a Magyar Tudományos Akadémián. Kligl Sándor Szegeden élő és alkotó szobrászművész plasztikai világa is bekerült a magyarság szellemi múzeumába, így immár a magyar örökség része. Tovább »
Kautzky Armand: A társulatnak van növelő ereje – Mindenben az arány megtalálása a legfontosabb
Kautzky Armand megrázó erővel kiáltotta világgá a Nemzeti Összetartozás Napján tartott szegedi megemlékezésen Kárpáti Piroska verssorait: „A föld megindul, a mennybolt leszakad, / De Erdély földje csak magyar marad!” A színművésszel szakmája nehézségeiről, a megfelelő arány megtalálásáról, valamint a művészet és politika viszonyáról beszélgettünk. Tovább »
Kezdjünk közösen új korszakot! – beszélgetés Orbán Viktorral
Orbán Viktor, a választásokon győztes Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke, a polgári kormány leendő miniszterelnöke szerint rendteremtésre, a visszaélések földerítésére, az elszámoltatás megkezdésére van szükség, s gyorsan életet kell lehelni a magyar mezőgazdaságba. Tovább »


