Top

“A hódmezővásárhelyi lista a rászorulókért jött létre”

Már eltávolították a felelősségi listát Hódmezővásárhely honlapjáról, de annak haszna bebizonyosodott, hiszen néhány hónap alatt az eredetileg több mint 300 visszaélő nevét tartalmazó összesítés kevesebb mint tucatnyira szűkült – reagált a város Jóri András adatvédelmi biztos pénteki bejelentésére, miszerint törölni kell a “szégyenlistát”.

Az önkormányzat közleménye felidézte: 2010 nyarán azok nevét és adatait hozta nyilvánosságra a város honlapján, akik magukat rászorulónak vallva segélyt, támogatást kértek, de azt mégsem vették át, vagy a megítélt támogatást, a felajánlott munkát később visszautasították, és ezzel több, ténylegesen rászoruló polgárt kiszorítottak a város támogatási rendszeréből.

Az önkormányzat a felelősségi listát már eltávolította, azonban a közleményben kiemelték: a felelősségi listán szereplő eredetileg több mint 300 név néhány hónap alatt kevesebb mint egy tucat névre szűkült. Ez azt jelenti, hogy a nyilvánosság erejével sikerült több mint 280 visszaélőt kiszűrni, és ugyanennyi ténylegesen rászoruló polgárt bevonni a város támogatási rendszerébe, értük pedig megérte vállalni a Jóri András által kezdeményezett vizsgálatokat, eljárásokat. Az élet végül bizonyította: a felelősségi lista nem a rászorulók ellen, hanem értük jött létre, a város pedig nem tett mást, mint a jogkövető polgárok érdekeit védte meg – fogalmaz a közlemény.

Az adatvédelmi biztos pénteki közleménye szerint törölni kell a hódmezővásárhelyi “szégyenlista” adatait, mivel az Alkotmánybíróság (Ab) alkotmányellenesnek mondta ki és megsemmisítette a hódmezővásárhelyi közgyűlés által alkotott szabályokat.
Jóri András emlékeztetett arra, hogy a város a honlapján listát tett közzé azokról, akik “magukat rászorulónak vallva a várostól támogatást igényeltek”, ám azt később nem vették át. Az ombudsman hozzátette: a közzétett adatok között elhunyt személy adatai is voltak.

Az adatvédelmi biztos korábban határozatban rendelte el az adatok törlését, a határozatot azonban Hódmezővásárhely bíróságon támadta meg. A keresetet a Fővárosi Bíróság elutasította. Tavaly a város közgyűlése úgy módosított egy önkormányzati rendeletet, hogy az – az álláspontja szerint – jogalapot teremtett a lista közzétételére.

Az adatvédelmi biztos szerint a rendelet alkotmányellenes, így annak megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól. Az Ab december 28-án alkotmányellenesnek mondta ki és megsemmisítette a hódmezővásárhelyi közgyűlés által alkotott szabályokat. Mivel a lista közzétételének nincs jogalapja, az adatokat törölni kell – szögezte le az adatvédelmi biztos.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 107.22.127.92 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére
Bottom