Top

A nemzeti emlékezet hete Hódmezővásárhelyen

Hódmezővásárhelyen nemcsak egy napon, október 23-án emlékeznek meg az 1956-os forradalomról és szabadságharcról, hanem az Emlékpont múzeumban többhetes rendezvénysorozatot szerveznek az évforduló tiszteletére – közölte Blazovich Péter, a közgyűjtemény vezetője csütörtökön a helyszínen.

Az Emlékpont egyik fő feladata az oktatás, így helyi és a környező városokból érkező középiskolások számára rendhagyó történelemórákat tartanak – mondta a történész a következő hetek programjáról tartott sajtótájékoztatón.

A diákok az órákon nemcsak archív filmfelvételekkel és hanganyagokkal ismerkedhetnek meg, hanem közelről láthatnak több, a forradalomhoz kapcsolódó tárgyat is, lyukas zászlót vagy a szovjet katonák rettegetté vált PPS típusú dobtáras géppisztolyát, a “davajgitárt”. Az egyik foglalkozásokon egy nyugalmazott katonatiszt irányításával még azt is kipróbálhatják, mennyi idő alatt tudják összeszerelni a 7,62-es kaliberű fegyvert – közölte.
A tanulók szemtanúkkal is beszélgethetnek, az idén Csoma Lajos lesz a múzeum vendége, ő végzős gimnazistaként a forradalom helyi eseményeinek egyik főszereplője volt.

Délutánonként a vásárhelyiek számára szervez programokat az Emlékpont. Hétfőn Eperjes Károly Kossuth-díjas színművésszel Szenti Tibor író, néprajzkutató beszélget színházról, filmről, irodalomról, valamint az 1956-os forradalomról és szabadságharcról. Másnap Tóth Ilonára, az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjára emlékeznek, szerdán pedig Bessenyei Ferenc október 23-i szerepvállalásáról hallhat majd a közönség B. Élthes Esztertől, a színész özvegyétől.

A múzeum időszaki kiállítása is 1956-hoz kötődik: Csizmadia Zoltán festő és Tóth Sándor szobrász forradalom inspirálta műveit láthatják a tárlaton. Október 20-án a két művész a szabadságharccal kapcsolatos élményeit osztja meg az érdeklődőkkel.

A múzeum irodalmi estnek és színházi előadásnak is helyet ad majd, a nemzeti emlékezet hetének programját pedig – november 4-én, a szovjet csapatok budapesti bevonulásának évfordulóján – koszorúzás zárja – közölte Blazovich Péter.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.220 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére
Bottom