A hétvégén negyedik alkalommal rendezik meg Hódmezővásárhelyen a Nagy Sportágválasztót. A rendezvényre szeptember 23-án pénteken 9 órától 16 óráig elsősorban az oktatási intézmények tanulóit, míg 24-én szombaton 10 órától 16 óráig a családokat várják a szervezők a városi stadionba. A rendezvény díjtalanul és korhatár nélkül látogatható.
A Nagy Sportágválasztó célja, hogy a fiataloktól a szépkorúakig, az amatőröktől a versenyszerűen sportolni kívánókig bemutassa a régió sportolási lehetőségeinek széles palettáját. Először csak Budapesten rendeztek sportágválasztót, de a kezdeményezés 2010 tavaszán túllépett a főváros határán és 16 vidéki városban – köztük a megyében először Hódmezővásárhelyen – is megjelent. Az első vásárhelyi rendezvény remekül sikerült, így a rendező Hódmezővásárhelyi Tigrisek Kiemelten Közhasznú Sportalapítvány aktivistái 2010 őszén ismét megszervezték az eseményt. Ekkor már több, mint 20 vidéki város kapcsolódott be a rendezvénysorozatba, Vásárhelyen mintegy négyezren látogattak ki a stadionba, ahol több, mint negyven sportág mutatkozott be. A megyében időközben Szeged is bekapcsolódott a helyszínek közé, így ez év tavaszán már két Nagy Sportágválasztóra került sor nagy sikerrel régiónkban. Vásárhelyen a tavaszi esemény újabb látogatottsági rekordot döntött meg, közel ötezeren látogatták a rendezvényt a két nap alatt.
A hétvégén sorra kerülő negyedik vásárhelyi sportágválasztó is hoz újdonságokat. Ezúttal a rendezői feladatokat már a Csongrád Megyei Szabadidősport Szövetség vállalta fel, így a vásárhelyi rendezvény mellett az előző héten Makón rendeztek hasonló rendezvényt, míg a jövő héten pénteken és szombaton Szentes is bekapcsolódik a helyszínek közé.
Vásárhelyen a két napon – a várható kedvező időjárás esetén – közel hatezer kilátogatóra számítanak. A nagyszínpadon előre tervezett módon bemutatóznak látványos produkciókkal a sportágak. A bemutató helyszíneken a mintegy negyven egyesület (a nagyszínpadon szereplőkön kívül baseball, természetbarát, lovas, vízilabda, jóga, labdarúgás, kézilabda, asztalitenisz, kosárlabda, lövészet, tájfutás, tenisz, terep- és vadászíjászat, kerékpározás, triatlon, úszás, atlétika, sporthorgászat, motocross, darts, lábtoll-labda, sakk, vívás) ötletes és mozgalmas játékokkal igyekszik bevonni a gyerekeket és szüleiket a sportáguk megismertetésébe, megszerettetésébe. Emellett az EVP (Egészséges Vásárhely Program) szűrővizsgálati szolgáltatásait is igénybe vehetik a kilátogatók, ami rendkívül jól illeszkedik a programsorozatba.
A szervezők remélik, hogy a sportágak ilyen, egy helyszínen egyedülállóan széles választéka és kipróbálási lehetősége azoknak is “étvágyat” csinál a kilátogatásra, akik eddig kevésbé érdeklődtek a sport iránt.
A tervezett színpadi program:
2011. szeptember 23. (péntek):
09.30 Promenád Táncsport Egyesület
09.45 Magyar Wing Tsun Egyesület (kung-fu)
10.00 NRG Tánciskola
10.20 Hódmezővásárhelyi BUDO SE
10.35 Ju Jitsu Klub Hódmezővásárhely
11.00 Mozgás Központ (brazil jujitsu)
11.15 Zumba : Vitality Club
11.30 Máté Taekwondo és Hapkido SE
11.45 Ízisz Hastánccsoport
12.40 Sport POHA-RAK
12.55 NRG Tánciskola
13.15 Hódmezővásárhelyi Box Club
13.30 Hód-Fitness SE
13.45 Magyar ITF Taekwon-do
14.00 Promenád Táncsport Egyesület
14.20 Magyar Wing Tsun Egyesület (kung-fu)
14.35 Zumba. Vitality Club
14.55 Ízisz Hastánccsoport
15.15 Anita Fitness
15.35 Ju Jitsu Klub Hódmezővásárhely
2011. szeptember 24. (szombat):
10.00 NRG Tánciskola
10.20 Promenád Táncsport Egyesület
10.35 Eszter Egészségház: pilates
10.50 Ízisz Hastánccsoport
11.00 Ünnepélyes megnyító
11.15 Anita Fitness
11.30 Máté Taekwondo és Hapkido SE
11.45 Hód-Kristály Mazsorett
12.20 Hód-Fitness SE
12.40 Magyar ITF Taekwon-do
13.00 Sport POHA-RAK
13.15 Zumba: Vitality Club
13.30 Promenád Táncsport Egyesület
13.45 Magyar Wing Tsun Egyesület (kung-fu)
14.00 Ízisz Hastánccsoport
14.15 Hódmezővásárhelyi Box Club
14.30 Ju Jitsu Klub Hódmezővásárhely
14.45 Hódmezővásárhelyi BUDO SE
15.00 Sport POHA-RAK
15.15 Ajándéksorsolás
Borsándi István



Hozzászólások