Top

100 éves a mártélyi templom

tn_1martely_cimer Egész éven át tartó programsorozattal ünnepli templomának 100. születésnapját Mártély. A rendezvények a község önkormányzata és a helyi civil szervezetek együttműködésével jönnek létre.

A „Megfogyva bár, de törve nem” mottóval meghirdetett jubileumi évet Gyertyaszentelő Boldogasszony napján nyitották meg Mártélyon, és az ünneplésbe minden helyi közösség bekapcsolódik saját profiljához illő programmal.

Márciusban tölgyfa-ültetésre került sor a Tesz-Vesz Tavasz című akció keretében, június 25-én pedig a templom védőszentjéről elnevezett Szent Adorján Kupára várják a labdarúgást kedvelőket. (Ez utóbbihoz kapcsolódóan egy dedikált Fradi-mezre lehet licitálni a szegedma.hu oldalán.)

Az év során fotópályázatot hirdettek az iskolásoknak, ünnepi kistérségi találkozóra került sor. A hagyományos nyári művésztelep résztvevőinek ebben az évben témaként a 100 éves templom megörökítését ajánlották.

A templom búcsújára szeptember 10-én kerül sor, a szentmisét a hősi halottakért és a háborúk civil áldozataiért ajánlják fel. A búcsú alkalmával Marjanucz László egyetemi tanár előadására és Szanka József hadtörténeti kiállítására is sor kerül.

Szintén ekkor jelenik meg a Hősök könyve, melyet Makó Imre kutatásai alapján állítanak össze a világháború mártélyi áldozatairól. A díszes kötetet a rendezvényt követően a templomban fogják őrizni.

Szeptember 17-én az őszi Szúnyogűző Nap családi programjai között a templomról szóló akadályversenyre kerül sor a Tisza-parton.

Októberben Jókai Anna írónő lesz a mártélyi olvasókör vendége, decemberben pedig a falukarácsonyra kerül sor az ünnepségsorozat zárásaként, melynek felelőse a “Hogy életük legyen” Alapítvány az Ifjúságért. tn_1hogyeletuklegyen_logo

Az aktuális programokról a település honlapján tájékozódhatnak.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.224 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére
Bottom