Top

Gyermeknap három héten át Csongrád megyében

A hagyományokhoz híven Csongrád Megye Önkormányzata és a Rendezvényház Nonprofit Kft. idén is a megye minden kistérségében szervez gyermeknapi programot. Összesen 9 településen várják színes előadásokkal, játékos vetélkedőkkel, kézműves foglalkozásokkal a gyerekeket.

Május végéig Szeged mellett Makón, Hódmezővásárhelyen, Csongrádon, Üllésen, Szentesen, Ásotthalmon, Mindszenten és Bokroson várják színes programokkal a gyerekeket.
Szórakoztatja őket többek között a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata a Csillaglépő Csodaszarvas című előadással, a Barboncás Társulat, valamint Jávorszky Zoltán, Bozóki Tamás és Krisztin Róbert a Fekete kisasszony, valamint a Furulyás Palkó és a Sárkány című zenés-táncos interaktív játékkal és bábelőadással. A Peter & Pan Duo gyerekkoncerttel készül, a kolozsvári Keljfeljancsi Komédiás Kompánia pedig a János Vitéz c. bábelőadást mutatja majd be.

tn_1gyermeknap_mh_m Szegeden május 27-én, a Megyeháza előtt lép fel az Óperenciás Bábszínház és itt lehet kipróbálni például a Tulipántos Népi Alkotóműhely játszóházát is 15-18 óra között. „Csalafintaságok a csalitosban” címmel lesz látható az Óperenciás Bábszínház gyermekelőadása 15.30 órától, valamint a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében játékos vetélkedők, akadályversenyek, valamint „Európa fal” címmel az Európai Unió nyújtotta lehetőségeket bemutató interaktív játék is várja a gyerekeket, fiatalokat. Lesznek ezeken kívül kézműves foglalkozások, lufihajtogatás, arcfestés és sárkánytér.

A rendezvény minden helyszínen ingyenes!

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.224 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére
Bottom