Az év egyik komolyzenei koncert-szenzációjaként várják Bogányi Gergely március 15-én 19 órakor kezdődő ünnepi koncertjét Hódmezővásárhelyen – olvasható a Vásárhelyi Hírek oldalán.
A Fekete Sas nagytermében rendezett koncerten többek között felcsendülnek Liszt Ferenc 1848-ban komponált La Leggierezza és Un Sospiro etűdjei és Chopin g-moll balladája is.
„Szerintem nem nagyon lehet sem technikailag, sem zeneileg, abban a stílusban maradva túllépni Liszten és Chopin-en. Az nagyjából elég, amit ők kihívásként elénk állítottak mind technikai szempontból, mind a zenei mélységeket tekintve” – idézi a vásárhelyi híroldal Bogányi Gergely gondolatait.
A zongoraművész – aki mára a világ hangversenytermeinek egyik legkedveltebb előadójává vált – négyéves korában kezdett el zenélni. A Liszt Ferenc Zeneakadémia után az egyesült államokbeli Indiana Egyetem és a helsinki Sibelius Akadémia következett.
Számos verseny győztese vagy díjazottja már hatéves korától, amikor a nyíregyházi Országos Zongoraverseny különdíját kapta meg. Legkiemelkedőbb sikerét 22 évesen, 1996-ban aratta, amikor az ötévenként megrendezésre kerülő Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyen diadalmaskodott.
Elismerései között szerepel szülővárosa, Vác díszpolgári címe, a Magyar Köztársaság Liszt-díja, a Finn Köztársaságban kapott Fehér Rózsa Lovagrend érdemkeresztje, a Kossuth-díj, tavaly pedig Pro Urbe Budapest díjat vehetett át.
A koncertre ingyenes belépőkártyák igényelhetők a (62) 530 183 telefonszámon vagy személyesen Hódmezővásárhely Polgármesteri Hivatal Kabinet Irodájában ügyfélfogadási időben; az Emlékpont pénztárában vasárnapig 10-17 óráig; Szegeden pedig a Móra Ferenc Múzeum pénztárában, nyitva tartási időben.



Hozzászólások