Top

Lázár szerint az új törvények segítenek elkerülni a múlt hibáit

Fotó: archív

A forradalmakat új törvényeknek kell követniük, hogy a múlt hibáit ne ismételjük meg, a tegnap bűneit pedig ne követhessék el újra – hangsúlyozta Lázár János polgármester Hódmezővásárhelyen március 15-i ünnepi beszédében.

A polgármester kitért rá, hogy 1848-hoz és 1956-hoz hasonlóan most is a 20-30-as generációk kezében van az ország sorsa – olvasható a Vásárhelyi Hírek beszámolójában. Fontos, hogy ez a generáció akarja is megváltoztatni az országot, de képes is legyen a változásra.
tn_1lazar_janos Március 15. legfontosabb üzeneteként azt emelte ki: a felelős polgár eszménye, hogy a mai fiatal ne robot módjára gondolkodjon és éljen, hanem az önállóság, a felelős döntés hassa át viselkedését, merjen és képes legyen cselekedni, vállalja a véleményét.

Lázár János párhuzamot vonva a hajdani és a mai kor között így fogalmazott: a szabadság, egyenlőség, testvériség forradalmának megvalósulásához áprilisi törvényekre, a 12 pont megvalósulásához az áprilisi alkotmányra volt szükség 1848-ban, és a forradalom vívmányai ezáltal kezdtek el hatni. 2011-ben szabad országban szeretne élni, szabad ember szeretne lenni minden magyar és ehhez egyenlőséget akar a kötelességben, felelősséget mindenkiért, türelmet mindenkivel szemben, összefogást mindenkivel – mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, aki hozzátette: 1848 forradalmából született az áprilisi törvények sorozata, 2011 csendes forradalmából pedig megszülethet a húsvéti alkotmány.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.223 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére
Bottom