A húszéves múltra visszatekintő Ipari és Kommunális Gépjármű Kft. (IKG Kft.) a Dél-alföldi Operatív Program támogatásával csaknem 114 millió forint összköltségvetésű projekt keretében nyitott fémmegmunkáló üzemcsarnokot a mórahalmi ipari parkban.
A Kft. eddigi tevékenységébe az ún. utcai önjáró seprőgépek összeszerelése és utcai kerékpártartók gyártása tartozott, de a beruházással megnyílt a lehetőség a cég kapacitásának bővítésére, a különféle fémek feldolgozására.
Az átadó rendezvényre március 4-én került sor az ipari parkban, melyen beszédet mondott többek között Mórahalom polgármestere is, aki kiemelte: “az új üzemcsarnok megvalósulása a munkahelyteremtés szempontjából is kulcsfontosságú, hiszen a beruházás legalább 15 embernek ad majd munkát”. Nógrádi Zoltán azt is hozzátette: „azok a munkavállalók, akik ide érkeznek, arra vállalkoznak, hogy tisztességes munkával keressék meg kenyerüket, s ezzel azt is bizonyítják, hogy a munka fontossága az egyik legnagyobb érték.” – olvasható a monitorpress.eu oldalán.



Hozzászólások