Top

20 ezer négyzetméteres üvegházat avattak Szentesen

Fotó: illusztráció

paradicsom Új, nagyméretű kertészeti üvegházat adtak át a szentesi Árpád-Agrár Zrt. felsőpárti telepén, mely révén évi 8-900 tonna paradicsomtermésre számít a cég – adta hírül a Szentesi Élet.

Az ünnepség az Árpád-Agrár Zrt. székházában Csikai Miklós vezérigazgató köszöntőjével kezdődött, aki az átadott modern létesítmény gazdasági, piaci, értékesítési, foglalkoztatottsági jelentőségét hangsúlyozta, de kiemelte azt is, hogy a fejlesztés a hazai és az európai kívánalmaknak egyaránt megfelel.
Ezt követően Czerván György, agrárgazdaságért felelős államtitkár ismertette a költségvetés alapján a zöldség- és gyümölcstermesztési ágazatok idei finanszírozási, támogatási lehetőségeit.
A továbbiakban Zentai Ákos, a Zrt. kertészeti igazgatója, Nagygál János műszaki vezető, és Katona Magdolna gazdasági igazgató elemezték a beruházás zöldségtermesztési, pénzügyi, technikai vonatkozásait, valamint a termálvíz hasznosításának üzemi eredményeit, ugyanis – mint elhangzott – a szentesi térség az ország termálkutakkal legsűrűbben ellátott területe.
A rendezvényen megjelent Szirbik Imre polgármester és Farkas Sándor országgyűlési képviselő is.
A felsőpárti telepen átadott holland típusú kertészeti üvegház alapterülete meghaladja a 20 ezer négyzetmétert, főbb jellemzői között kiemelendő a teljes körű biológiai növényvédelem és a klímavezérlő rendszer mellett több más korszerű technikai megoldás is. Az új üvegházba 53 ezer tő paradicsomot ültettek, amiről 800-900 tonna termést várnak egy év alatt.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.223 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére
Bottom