Nógrádi: Minden csapatot egyformán szeretek
„Közös érdekünk, hogy visszatérjünk a magyar labdarúgás térképére. Ha NB I-es csapata lesz a megyének, az a kicsikre is húzóhatást fog gyakorolni. Biztos vagyok benne, ha idejön a Fradi bajnoki meccset játszani, akkor az ásotthalmi iskolában is könnyebb lesz majd toborozni a kölyökcsapatba, a szponzorok is lelkesebben állnak a sportág mellé, s a nézőszám is megnövekszik minden szinten” – vallja a Magyar Labdarúgó-szövetség január 1-jével kinevezett Csongrád megyei igazgatója.
Tovább »
Lehetetlen megjósolni a belvíz okozta károkat
„Szívszorító, amikor kimegyünk egy helyszínre, és látjuk, amint térdre rogy a homokra egy élet munkájával felépített ház” – fogalmazott Csányi László mórahalmi alpolgármester, amikor a belvízhelyzetről kérdeztük. A homokháti városban, akárcsak Kisteleken büntetik azokat, akik lakóingatlanuk előtt nem tartják rendben a vízelvezető rendszert, hiszen ahogy Nagy Sándor polgármester elmondta, az embereknek is van felelősségük, vagyis a magántulajdon védelme a magántulajdonosra is vonatkozik.
Tovább »
Akár májusig is maradhat a belvíz
A 83 ezer hektárt is meghaladja a vízzel elöntött területek nagysága az Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Atikövizig) területén, érdemben nem változott december óta az elöntött területek állapota, ráadásul még harmadennyi hektár van teljesen felázva, vizenyősen, sárosan. Az Atikövizig igazgatója, Kozák Péter szerint májusig jelentős javulás nem várható.
Tovább »
Csongrád megyében is a víz az úr
Csongrád megyében a belvíz miatt eddig 13 településen 20 lakóingatlan dőlt össze vagy rongálódott meg annyira, hogy emberi tartózkodásra alkalmatlanná vált. Az Alsó-Tisza vidékén a becslések szerint 88 ezer hektárnyi terület került víz alá, ami a folyamatos védekezésnek köszönhetően január végéig átmenetileg 83 ezer hektárra csökkent. Komoly veszélybe került az őszi vetés is.
Tovább »
Állami támogatás az emlékparknak
„Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark a Gesta Hungarorum szerint az első magyar országgyűlés színhelye, területén Anonymus korában épült meg a magát Ond vezértől származtató Bor–Kalán nemzetség monostora, az Alföld talán leggazdagabb, legnagyobb egyházi központja” – olvasható a Semjén Zsolt és Magyar Anna nevével fémjelzett, a 2011. évi költségvetéshez benyújtott módosító indítványban. Az Országgyűlés támogatta az indítványt, így az emlékpark eddigi történetében először állami támogatást kap.
Tovább »
Pálffy a médiatörvényről: Szó sincs cenzúráról
A rendszerváltás óta talán egyetlen új magyar jogszabályra sem zúdult Nyugaton ekkora össztűz, mint a december végén megalkotott új médiatörvényre. Egyesek diktatúrát, pártállamot vizionáltak, és a sajtószabadság megcsúfolásáról cikkeztek, mások szerint európai szellemiségben megalkotott jogszabályról van szó. Pálffy Istvánt, a KDNP médiapolitikusát, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának alelnökét erről kérdeztük.
Tovább »
Olasz Sándor: „Az irodalom a pénz fogságába esett”
A Csongrád Megye Közművelődéséért Díjjal tüntették ki Olasz Sándor tanszékvezető egyetemi tanárt, a szegedi Tiszatáj folyóirat főszerkesztőjét. A professzorral műveltségről, olvasókról és olvasottságról egyaránt beszélgettünk.
Tovább »
Újévi várakozások a megyében
Az új esztendő nemcsak nevében hoz újat, hiszen új költségvetések készülnek vagy akár más irányt vehetnek bizonyos dolgok. Tavaly választottak az emberek, kétszer is, s ezért az idei évkezdet még különlegesebbnek tekinthető. A következőkben a megyei önkormányzat elnöke mellett két képviselőt is arról kérdeztünk, hogy mit várnak 2011-től.
Tovább »
Műsorújság: a Telin TV csütörtöki műsora
A legtöbb magán-nyugdíjpénztári nyilatkozatot Budapesten nyújtják be
A magán-nyugdíjpénztári tagok közül kedden estig 13854-en jelentették be, hogy ebben a rendszerben kívánnak maradni, a legtöbb nyilatkozatot Budapesten nyújtották be - tudta meg az MTI az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságtól (ONYF).


