Top

Elismeréseket adományozott a megye

Fotó: Gémes Sándor

kozgyulesAz Ágota Alapítvány és a megye is megajándékozta a közgyűlés tagjait az év utolsó rendes ülésén, melyen harminckét napirendi pontot tárgyaltak meg a képviselők. Elfogadták többek között a megyei önkormányzat jövő évi költségvetési koncepcióját, intézmények pályázatait és jelentéseit, majd elismeréseket adott át Magyar Anna elnök.

A megyeháza aulájában rendezett ünnepségen átadták a Csongrád Megyéért, valamint a Csongrád Megye Sportjáért Emlékérmeket, illetve az Elnöki Dicséreteket. A díjakat karácsonyi jókívánságai mellett Magyar Anna közgyűlési elnöktől vehették át az ünnepeltek.
Csongrád Megyéért Emlékérmet érdemelt ki Bálint László történész-kutató, aki az 1956-os forradalom és szabadságharc Csongrád megyei eseményeinek hiteles és szakmailag egyedülálló leírását segítő magas színvonalú munkájáért kapta az elismerést. Ugyanilyen díjat adományozott a közgyűlés Berecz Zsuzsannának szakmai elhivatottsága és több évtizedes gyógyító munkája elismeréseként. Géczi Lajos munkásságát is ezen díjjal köszönte meg a megyei közgyűlés kiemelkedő levéltári munkája és jelentős tudományos tevékenységét értékelve. Labádi Lajos is Csongrád Megyéért Emlékérmet kapott. A Csongrád Megyei Levéltár Szentesi Fióklevéltára igazgatója szakmai elhivatottságáért, kiemelkedő tudásáért és helytörténeti munkásságáért kapta az elismeréseként. Az ünnepségen emlékérmet vehetett át Marosi György professzor, egyetemi magántanár szakmai elhivatottságáért és több évtizedes gyógyító, oktató munkásságáért. Emlékéremmel fejezte ki tiszteletét a közgyűlés Máté Bence természetfotósnak alkotói tevékenységéért. Nagy Zoltán festőművész is ezt az elismerést kapta az ünnepségen. Az apátfalvi alkotó az 1980-as években kezdett el a festészettel foglalkozni, tagja az európai hírű Roma Galériának, melyet Budapesten hoztak létre, képei folyamatosan megtekinthetőek a galériában. A lengyel-magyar kulturális, közéleti kapcsolatok erősítése érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért emlékérmet vehetett át a Petőfi Sándor Lengyel-Magyar Baráti Társaság is. A szervezet a majdnem 30 éves fennállása alatt rengeteget tett Csongrád megye bemutatásáért, a magyar kultúra megismertetésért Lengyelországban.
kozgyules2Emlékérmet vehetett át Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke a határon túli és az anyaországi magyarság kapcsolatának építése, a nemzeti összetartozás erősítése érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért.
Bohács Zsolt ötszörös kenuvilágbajnoknak a hazai és a megyei sportélet területén végzett kiemelkedő és áldozatos munkájáért, kiváló eredményei elismeréseként Csongrád Megye Sportjáért Emlékérmet adományoztak. Ugyanezen elismerésben részesült Faragó Csaba íjász, a sportág népszerűsítéséért folytatott munkája és az ópusztaszeri íjásztalálkozó szervezésében évről évre nyújtott tevékenységéért. Gáborné Madácsi Anikó ritmikus gimnasztika-edző a megyei sportélet területén végzett kiemelkedő és áldozatos munkájáért, kiváló edzői eredményeiért kapta meg ezt az elismerést. Csongrád Megye Sportjáért díjjal ismerte el a közgyűlés Kopaszné Demeter Irén földrajz-testnevelés tanár, kajakedző áldozatos munkáját is, és díjat vehetett át Kovács Szabolcs is, aki a Szatymazi Sportegyesület judoszakosztályának edzője.
A hagyományokhoz híven Elnöki Dicséreteket is átadtak. Ebben részesült Széll Gábor történelem-latin szakos középiskolai tanár, Megyesi Istvánné, a Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon dolgozója, Horváth Norbert, a Klúg Péter tagintézményének vezetője és az Erdei Ferenc Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola tanára, Szilágyi Sándorné. A megyei önkormányzat dolgozói közül e dicséretben részesült Héja Andrea, Kertes Ildikó, Kovács Gábor, Kovács Sándorné, Ruzsa Ildikó, Makhult Zoltán, Márton Sarolta és Pap Aranka.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.220 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére
Bottom