Ünnepi rendezvényen adták át az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark (ÓNTE) uniós támogatásból lezajlott turisztikai látványfejlesztéseit az összesen 640 millió forintos beruházás befejezése alkalmából. Az új tárlatokhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozásokat is kipróbálhatták a honfoglalás korát tanuló diákok az ünnepségen.
„A projektzárás egyúttal egy új korszak nyitását is jelenti számunkra, mely során szeretnénk Ópusztaszert nemzetünk életében újra méltó helyére emelni” – eképp fogalmazott Tokovics Tamás, az ÓNTE igazgatója. Hozzátette, az a nem titkolt céljuk, hogy a gyerekek itthon találjanak példaképeket maguknak: ha fociról van szó, akkor Ronaldo helyett Puskást válasszák; ha a tudomány kerül szóba, akkor ne csak Einsteinre gondoljanak, hanem jusson eszükbe Szent-Györgyi is. „Mi itt, az emlékparkban természetesen elsősorban a magyar történelmi hősöket igyekszünk bemutatni úgy, hogy a gyerekek büszkék legyenek múltunkra.”
„Ez a fejlesztés azt szolgálja, hogy a gyerekek számára ne vitrinbe zárt tárgyak legyenek nemzeti múltunk emlékei, hanem személyesen és kézzelfoghatóan éljék át történelmünket!” – hangsúlyozta a megyei elnök.
Magyar Anna szólt arról, hogy Ópusztaszert az átélhető nemzettudat helyszínévé kell alakítani, és el kell érni, hogy minden magyar gyerek és felnőtt legalább egyszer eljusson ide, bárhol is él a világban.
Az elkészült múzeumpedagógiai fejlesztéseket és interaktív foglalkozásokat Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkára ajánlotta a résztvevők és az emlékpark leendő látogatói figyelmébe. Mint elmondta, az ide érkező diákok többet értenek és jegyeznek meg történelmünkből a kézbe vett, kipróbált tárgyakkal, mint a könyvek fölött görnyedve. Az államtitkár kijelentette, a kormánynak szándékában áll az emlékpark anyagi támogatását biztosítani, hiszen az egész ország számára fontos, hogy ez a hely betöltse szerepét.



Hozzászólások