Top

Századvég: továbbra is tartja előnyét a Fidesz-KDNP

2010. november 30., kedd · Hozzászólások kikapcsolva
A Századvég Alapítvány novemberben elvégzett közvélemény-kutatása szerint félévvel a parlamenti választások után a pártok támogatottságában továbbra is változatlanok az erőviszonyok. Az elmúlt 20 évben a Fidesz-KDNP az egyetlen olyan pártszövetség, amely kimagasló társadalmi támogatottságát ilyen hosszú időintervallumban is képes volt megőrizni – olvasható az Századvég elemzésében.

Jövőre növelik a bíróságok és az ügyészségek támogatását

2010. november 30., kedd · Hozzászólások kikapcsolva
A tervek szerint, az igazságszolgáltatás hatékonyságának növelése érdekében jövőre növelik a bíróságok és az ügyészségek költségvetési támogatását - jelentette be Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a Transparency International keddi rendezvényén Budapesten.

Vörösiszap: újabb százmilliók a bajbajutottakért

2010. november 30., kedd · Hozzászólások kikapcsolva
Az októberi vörösiszapár okozta tragédia károsultjainak megsegítésére a Katolikus Karitász bankszámláján és az országos templomi gyűjtés során több mint 280 millió forint gyűlt össze.

Megújultak a túraútvonalak a Homokhátságon

2010. november 30., kedd · Hozzászólások kikapcsolva
Uniós támogatással megújultak a helyi látványosságokat, műemlékeket és védett természeti területeket érintő túraútvonalak a Homokhátságon, a fejlesztés részeként központi pihenőhely is épült.

Szemtanúk jelentkezését várja a szegedi rendőrség

2010. november 30., kedd · Hozzászólások kikapcsolva
Egy közlekedési balesettel kapcsolatban kéri a rendőrség szemtanúk jelentkezését - tudtuk meg Szenti Szabolcs rendőrségi szóvivőtől.

Önbíráskodás miatt állítottak bíróság elé három szegedi férfit

2010. november 30., kedd · Hozzászólások kikapcsolva
Életveszélyt okozó testi sértés és önbíráskodás miatt állítottak kedden bíróság elé három szegedi férfit, akik a vád szerint egy üzleti vitát veréssel zártak le, s a bántalmazott férfit meg is késelték.

Fogadóórát tart a szegedi rendőrfőkapitány

2010. november 30., kedd · Hozzászólások kikapcsolva
Lakossági fogadóórát tart a Szegedi Rendőrkapitányság vezetője, Zélity László rendőr ezredes 2010. december 6-án 13 és 15 óra között a kapitányság épületében (Szeged, Párizsi krt. 22-24.)

Kétmilliós adomány a szegedi Gyermekklinikának + HANG

2010. november 30., kedd · Hozzászólások kikapcsolva
A szegedi Gyermekgyógyászati Klinika a magyar tulajdonú Poli-Farbe Kft. 2009-2010-es akciója során több mint kettőmillió forintos adományban részesült. A festékgyár számos gyermekegészségügyi és gyermeknevelési intézményt támogatott speciális festékével és partnereinek szervezett gyűjtőakcióján keresztül pénzadománnyal.

Kosárlabda: megszakadt a Kosársuli sikersorozata

2010. november 30., kedd · Hozzászólások kikapcsolva
Megszakadt az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli nyolc mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozata. A kék-sárgák szombaton a közvetlen vetélytárs Eger otthonában kaptak ki. Azt már előre lehetett tudni, hogy nem lesz könnyű a mérkőzés, hiszen a hevesi gárda eddig csak egyszer kapott ki.

« Előző oldalKövetkező oldal »

Bottom