Felgyorsult, elüzletiesedett világunkban egyre inkább aktuális az a probléma, hogy miként lehet őrizni jelenünk alapjait, múltunk értékes hagyományát úgy, hogy közben építsük is jövőnket, haladjunk a korral, megteremtve unokáinknak egy biztonságos, élhető és korszerű valóságot.
E kérdés már a legkisebb közösségnél, a családnál is beköltözik a mindennapokba, s ott kavarja kérdőjeleit a konyhában, nappaliban, a gyerekszobában, hogy egy huzatos ajtónyitással az írásjelek szétrebbenjenek a város utcáira, tereire, gyorsan sodródva megyéken át szerte az országba.
Középpont rovatunkban az ünnepek megélésével foglalkozunk, s hívjuk fel a figyelmet szokásaink, hagyományaink feledésére, illetve tesszük fel mi is a kérdést: mi lehet az oka, s kell-e, hogy így legyen, s ha kell, menyire is legyen így? Miért húzzuk ki gyomként földünkből az őseink által ültetett gyógynövényeket? S ha már kihúzzuk, mit ültetünk a helyébe? Érdemes ezen elgondolkodni. Persze megoldást itt és most mi sem találtunk, de válaszok talán születtek a sorok között. Mintha kezdenénk látni, mi is az a huzatos ajtónyitás, ami felelőtlenül ereszt szélnek a kérdőjelekkel együtt olyan egyszerű, egyszavas kijelentéseket, mint érték, tisztelet, hit, megbecsülés, tudás és persze szeretet. Ugyanis – maradva a „kertünkben” – ha felelőtlenül gondozzuk virágainkat, zöldségeinket, gyümölcsfáinkat, könnyen lehet egy ligetből is sivár gaztenger, nemhogy egy kiskertből. És észre sem vesszük, hogy azok az előbb említett fogalmak súlytalanul, jelentés nélkül ringnak már lelkünkben.
Hogy ezt a folyamatot felfedezzük, elég csak megállni egy pillanatra, és körbetekinteni – a mi kis közösségünkben. A konyhában a szekrény tetején a tévé, a fűszeres dobozok mellett import ízkeverékek, aromahomok, a kamrában porkrumpli és dobozos bor. A nappaliban tévé megint, akkora mint egy szekrény, és emberek egymás mellett szavak nélkül. A gyerekszobában pedig műanyag rajzfilmbábukat, fröccsöntött izéket püföl a gyermek, miközben a háttérben 16 órában ömlik az animációszenny, de a kisember fejében mégis dereng valami még mesékről, sárkányokról, a hős királyfiról, aki megmenti a királyságot, a szegénylegényről, aki a szívével, eszével gazdagságot teremt, angyalokról, akik furcsa, de szépséges és különleges országban élnek. A feladatunk ezt a derengést emlékezéssé fényesíteni, hogy le ne szakadjon idő előtt a gyerek a világ ritmusáról, mert ebben a korban „sajátítja el” annak tudását, hogy mi az érték, hit, tisztelet, megbecsülés. E feladat elvégzésében pedig a hagyományaink, szokásaink, ünnepeink segítenek nekünk.
Hozzászólások