Európai turnét tart Tragédia című táncjátékával a Nagyvárad Táncegyüttes, melynek keretében három országban – Magyarország, Szerbia és Szlovákia – lépnek fel. A Madách Imre Az ember tragédiája című művét feldolgozó táncjátékot október 24-én mutatták be Szegeden.
A Nagyvárad Táncegyüttes 2002-ben alakult Nagyváradon, és az Állami Filharmónia folk szakán belül különálló táncegyüttesként működik. Partium hivatásos néptáncegyüttese fontosnak tartja a népi kultúra egyszerű – de az erősödő globalizáció közepette egyre inkább aktuális – értékrendjének visszamentését a korán polgárosodott Biharországba. Célkitűzése az erdélyi és Kárpát-medencei magyar népzene- és néptánckultúra gyűjtése, megőrzése és továbbadása, művészi értékű színpadi bemutatása. Emellett felvállalják a többség román folklórjának és a romániai kisebbségek tánckultúrájának őrzését és továbbadását is.
Az idén bemutatott nagy sikerű előadásukkal is ezen céloknak szeretnének megfelelni. A Tragédia egy dramatikus táncjáték, melyben Madách Az ember tragédiája című művét dolgozták fel. A darabot László Csaba rendezte, aki Erdély egyik legelismertebb rendező-koreográfusa.
Az előadás a néptánc és zene eszközével beszéli el a mű aktualizált mondanivalóját, a küzdelmes emberi sorsot, illetve a nő és férfi közötti feszültséggel és szenvedéllyel teli viszonyt. Képet kaphatunk a jó és a rossz (Ádám és Lucifer) örök harcáról, valamint az ember örökös versengéséről önmagával. A Román Kulturális Intézet által támogatott turné előadásai három európai ország, Magyarország, Szerbia és Szlovákia román és magyar közönségét hivatottak megörvendeztetni Békés, Békéscsaba, Szeged, Újvidék, Szabadka, Budapest és Pozsony városaiban. Szegeden az IH Rendezvényközpontban láthatták a színes műsort az érdeklődők.



Hozzászólások