Top

Csongrád megyében is a Fidesz győzött

A helyhatósági választások, mint ahogy az országban mindenhol, úgy Csongrád megyében is a kormánypárt, a Fidesz nagyarányú győzelmét hozták. Október 3-án a nem megyei jogú városok polgárai arról is szavazhattak, kik irányítsák a következő négy évben a megyei közgyűlés munkáját.

A Fidesz-KDNP listájáról 12 képviselő került a törvény szerint 20 fősre csökkentett testületbe, míg az MSZP 6, a Jobbik 2 főt delegálhatott. Az alakuló közgyűlésen, október 13-án ismét a fideszes Magyar Annát választották meg a testület elnökének. Megyénkben a 171 342 választópolgárból 49 százalék, 84 017 fő járult az urnák elé. A mandátumot szerzett pártok közül a Fideszre 43 712-en, az MSZP-re 21 944-en, míg a Jobbikra 9 698-an szavaztak. (Két tömörülés, a PSZM Makó és a Városépítők Társasága nem jutott mandátumhoz.) Összehasonlításként a négy évvel ezelőtti, 40 fős testületben a Fidesznek és szövetségeseinek 20 (a mandátumok 50%-a), az MSZP-SZDSZ-nek 16 (40%), a Homokháti Önkormányzatoknak 3 (7.5%), és a Polgári Szövetség Makóért tömörülésnek pedig 1 képviselője dolgozott (2.5%). A mostani választási eredmény arról tanúskodik, hogy a Fidesz-KDNP iránti bizalom erősödött, hiszen a mandátumok 60%-át sikerült megszereznie, míg az MSZP korábbi támogatottságából 10%-ot veszített (30%). Rajtuk kívül csak a Jobbik kapott még számottevő szavazatot a választópolgároktól, ami a képviselői helyek 10%-ának megszerzésére volt elég.
Az új közgyűlés – amelynek egyébként hét olyan tagja van, aki korábban nem vett részt a testület munkájában – október 13-án már meg is kezdte az érdemi munkát.
A legnagyobb képviselőcsoport újra az eddigi elnököt, Magyar Annát jelölte a tisztségre, akit a testület 16 igen szavazattal ismételten megválasztott. A régi-új vezető megköszönte az ismételt bizalmat, hozzátéve, hogy munkájának elismeréseként s a megkezdett út folytatásaként fogja fel, hogy a kormánypárti képviselők mellett ellenzékiek is támogatták őt s politikáját.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.223 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére
Bottom