„Mindenki, aki tud ’56-ról, mondja el az igazságot…”
Az emlékezés fontosságára, a még köztünk élő hősök megbecsülésére és a Szegedről induló forradalmi eseményekre hívta fel a figyelmet az a rendezvénysorozat amellyel az 1956-os forradalom 54. évfordulóját ünnepelte a megyei önkormányzat, a Politikai Foglyok Országos Szövetségének (POFOSZ) megyei szervezete és a Rendezvényház.
„Becsüljük meg azokat a hősöket, akik még itt élnek közöttünk, s tanuljunk tőlük hazaszeretetet és bátorságot, hiszen ők 1956-ban ki mertek állni hazánk szabadságáért” – fogalmazott köszöntőjében a megyei közgyűlés elnöke. Magyar Anna azt is kiemelte a szegedi Rerrich téri ünnepségen, hogy a Csongrád megyeiek különösen is büszkék lehetnek rá: a forradalmi események innen, Szegedről indultak el.
A Békés Megyei Jókai Színház „1956 – A Megtorlás” című előadásában felkavaró jeleneteken keresztül mutatta be a forradalom leverését követő eseményeket, a szovjet és a velük együttműködő magyar kommunisták rémtetteit, a megkínzott és tönkretett ártatlanok sorsát és szenvedéseit.
A sokszor reménytelennek tartott fiatal generációba vetett hitéről tett bizonyságot ünnepi megemlékezésében a POFOSZ megyei elnöke, aki szerint „a fiatalság nem felejt, az ifjúság java minden korban készen áll arra, hogy megtegye, amit a történelmi helyzet megkövetel tőle”. Fejér Dénes kitért arra a felmérésre is, amelynek tapasztalatait összefoglaló „Az 1956-os forradalom emlékhelyei Csongrád megyében” című könyvet az ünnepség előtti napon mutatta be a Megyeházán alkotótársával, Mágori Sándor hódmezővásárhelyi fényképésszel. A műből kiderül: a megyében már 34 településen van valamilyen emlékük az 54 évvel ezelőtti eseményeknek, de a szövetség törekszik rá, hogy ez a szám tovább növekedjen.
„Október 23-a egy gyönyörű győzelem nyitánya volt, mely ugyanolyan kapaszkodóul kell szolgáljon nemzetünk történelmében, mint március 15-e” – kezdte beszédét a Rerrich téri megemlékezés ünnepi szónoka, Kun Miklós történész. A professzor röviden összegezte a forradalmat körülvevő nemzetközi viszonyokat: a nyugati országok támogatását és önzetlen segítségnyújtását, mellyel szemben állt ugyanezen államok vezetőinek különböző politikai játszmák miatti „árulása”.
„1956 egy máig fájó, égő seb, melyről nehéz beszélni, hiszen rengeteg hazugság vette és veszi körül. Akkor és ott nem az emberarcúnak nevezett szocializmus kísérlete zajlott, ahogyan sokan és sokáig hazudták, hanem egy gyökeres társadalmi átalakulás próbája, melyet 19 szovjet hadosztály fojtott el” – fogalmazott Kun Miklós. A forradalom 13 napját a történész a nemzeti összefogás valódi példájaként említette, utalva a betört, de ki nem fosztott kirakatokra, az utcasarkokon álló pénzgyűjtő dobozokra, melyekből az áldozatok családjait segítették, az orvosok és mentők önfeláldozó gyógyításaira, illetve a pesti srácok hősiességére, akik jóformán egymagukban állították meg az első szovjet intervenciót.
„Nem véletlen, hogy a legtöbb sortűz vidéken dördült el, hiszen a budapesti ellenállást azzal is meg lehetett szorítani, hogy a fővárost élelemmel és más segítséggel ellátó vidéki magyarságot megfélemlítették, elvágták a harcolóktól” – mondta a professzor, aki az akkori szegedi egyetemi fiatalságot és a város értelmiségét az ország kovászának nevezte.
A megemlékezést társadalmi és politikai szervezetek koszorúzása zárta a Szabadság pillangója szobor talapzatánál, majd Kiss-Rigó László püspök celebrált ünnepi szentmisét a dómban.
Az ünnepséget városi zarándoklat keretezte, mely során emlékbeszédekkel és koszorúzással járták végig a forradalom szegedi helyszíneit a Csillag börtöntől kezdve a Dóm téri Magyar Pieta szobron keresztül a Honvéd téren lévő Nemzetőr emléktábláig.
Hozzászólások