Maguk a lakók készültek műsorral társaiknak a nagymágocsi kastélyotthonban. Az idősek világnapja alkalmából megtartott kétnapos programsorozatnak már nagy hagyománya van a megyei fenntartású szociális intézményben. Az otthonba Zakar Péter alelnök vitte el a megyei önkormányzat ajándékát, de Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője sem érkezett üres kézzel.
„A szociális ellátás központi finanszírozásának visszafogása miatt a fenntartó megyei önkormányzat az elmúlt négy esztendőben közel kétmilliárd forinttal egészítette ki az ilyen feladatot ellátó intézményei bevételeit, ami fejenként majd egymillió forintot jelent” – mondta el Zakar Péter alelnök. Szerinte ugyanakkor az a legnagyobb érdem, hogy az elmúlt nyolc év szocialista kormányainak nem sikerült szembefordítaniuk egymással az egészséges és a beteg, ellátásra szoruló embereket – erre a nagymágocsi otthon is példa. Az intézmény dolgozóinak áldozatos munkáját méltatta az eseményen a térség országgyűlési képviselője, Farkas Sándor, aki belelát az otthon mindennapi működésébe, hiszen időről időre visz adományokat a kastély lakóinak.
„A nagymágocsi intézmény lakói és dolgozói is a faluban élők számát gyarapítják” – erről már Stibál Róbert beszélt. Nélkülük háromezer fő alá csökkenne a lakosságszám, amit a polgármester szerint el kellene kerülni.
A nagymágocsi kastélyotthonban háromszáz idős embert látnak el. Róluk száznegyvenhét dolgozó gondoskodik nap mint nap. Ezzel a kétnapos programsorozattal hosszú évek óta a lakók hétköznapjait igyekeznek színesíteni. Az eseményre ajándékot is hoztak a vendégek, Zakar Péter egy mini hifitoronnyal lepte meg az otthonban élőket, míg Farkas Sándor egy DVD-lejátszót vitt nekik azért, hogy az évnek ne csak ez a két napja, hanem az összes többi is színesebben teljen.
A már hagyományos idősek világnapi ünnepség keretében a nagymágocsi otthon dolgozói táncos produkcióval szórakoztatták az egybegyűlteket. Rajtuk kívül az otthon lakói kerekesszékes táncot adtak elő, szavalatok hangzottak el, illetve népszerű musicalekből is csendültek fel részletek.



Hozzászólások