Hozzávalók: 1,5 kg kovászolni való uborka, 2 csokor kapor, 6 gerezd (1 fej) fokhagyma, 2 liter víz, 4 csapott evőkanál só, 1-2 szelet szikkadt fehérkenyér.
Elkészítés: Az uborkát folyó víz alatt alaposan megmossuk, kicsit körömkefével is óvatosan megdörzsölgetjük. Ezután a végeit kb. ujjnyi vastagon levágjuk, majd ugyanitt hosszában majdnem végig bemetsszük. A kaprot megmossuk, lecsöpögtetjük. A fokhagymát megtisztítjuk, gerezdjeire bontjuk. Ha friss fokhagymát használunk hozzá, azt még nem lehet szétszedegetni, ezért hámozás közben cikkekre vágjuk. A kapor felét egy jól kimosott 3 literes üveg aljára fektetjük, majd az uborkákat szorosan ráállítgatjuk, közben a fokhagymát is közédugdossuk. A tetejét kenyérszelettel befedjük. Ezután felöntőlét készítünk: a vizet a sóval fölforraljuk, majd a tűzről lehúzzuk. A még meleg sós vizet ráöntjük úgy, hogy a kenyeret is ellepje, de hagyjunk helyet a folyadékerjedés miatti „futásának” is. Egy tiszta konyharuhát vagy egy kis tányért borítsunk a dunsztos üveg tetejére. Napos párkányra vagy erkélyre tesszük, esténként azonban vigyük be védett helyre. Általában 3-4 nap érlelés után kész is a kovászos uborkánk.



Hozzászólások