A hagyományos magyar iskolarendszerben lemondásra, áldozatvállalásra szoktatták a fiatalokat, s megtanították nekik, hogy kemény munka nélkül nincs siker. Ezt borították föl az utóbbi nyolc év liberális reformjai Dux László szerint. A Szegedi Tudományegyetem Biokémiai Intézet professzorát a Nemzeti Erőforrás Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárává nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök.
Dux László a Déli Szónak úgy nyilatkozott: a tartós és stabil előrelépés érdekében mindenképpen a közoktatás szintjén kell kezdeni a problémamegoldást.
„A legsürgetőbb, hogy lelki támaszt és megfelelő eszközöket nyújtsunk a pedagógusoknak ahhoz, hogy szakmai tudásukkal és nevelésükkel valóban eredményeket érhessenek el a fiatalok oktatásában. Fontos feladatunk, hogy erősítsük a társadalom felelősségtudatát, munkaképességét, kötelességteljesítő magatartását. A ‚Szárny és teher’ című tanulmánykötetben van egy döbbenetes mondat, mely szerint ma a fiatalok jelentős része az oktatást a szórakoztatóipar részének tekinti, és ha nem elég mulatságos, amit a pedagógus tesz, azt súlyos kritikával illeti. A hagyományos magyar iskolarendszerben ezzel szemben lemondásra, áldozatvállalásra szoktatták a fiatalokat, s megtanították nekik, hogy kemény munka nélkül nincs siker” – fejtette ki a helyettes államtitkár.
A szegedi professzor sokakkal egyetértésben állítja: a felsőoktatás bolognai típusú átalakításának legfőbb áldozata a pedagógusképzés, különösen a természettudományos tanárképzés, mely gyors korrekcióra szorul. „Az unió egyik országa sem áldozta fel sikeres felsőoktatását olyan mértékben egynéhány hangzatos jelszó oltárán, mint Magyarország. A bolognai típusú szisztémát ugyanakkor alapos egyeztetéseket követően lehet csak megváltoztatni, hiszen egyrészt bizonyos uniós elvárásoknak meg kell felelnünk, másrészt akadnak olyan területek is, ahol jól működik a kétciklusú képzés hazánkban, ott kár lenne módosítani. A különböző szakmai javaslatokból őszre olyan anyagokat kell gyúrnunk, melyek akár egy új felsőoktatási törvény alapját képezhetik” – árulta el.



Hozzászólások