Megnyílt a Csongrád Megyei Levéltár és a Csongrád Megyei Önkormányzat közös árvízi kiállítása a Móra Ferenc Múzeumban, ahol a Tisza és a Maros 40 évvel ezelőtti áradására emlékeztek. A vándortárlat minden, az 1970-es eseményekben érintett településre ellátogat, és bemutatják a kiállításhoz kötődő, nagyrészt megyei levéltári dokumentumokból összeállított kötetet is.
A rendezvény fővédnöke, Magyar Anna megyei elnök, országgyűlési képviselő szerint a mostani rendezvény az összetartozás fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta, a negyven év kerek évforduló, amely méltó a megemlékezésre, és rámutat, hogy a baj kihozza a jót, a szolidaritást az emberekből. „Van mire emlékezni: vízre, árra, hősiességre, összefogásra, önzetlen segítségre” – összegzett a kiállítás megnyitóján Hoffmann Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes főigazgatója. És valóban: a Tisza és a Maros árszintje ellen 20 ezer ember küzdött, Makó és Kiszombor lakosságának nagy részét, mintegy 16 ezer embert kellett kitelepíteni. A családokat Hódmezővásárhely fogadta be.
Biernacki Karol, a levéltár igazgatója elmondta, a kiállítás és a kötet főhajtás azok előtt, akik anno védték a megyei településeket, és egyben tisztelgés a magyar mérnöki tudás előtt is. Az 1970-es árvíz megmutatta – folytatta -, hiába a felkészültség, ha nincs mögötte emberi összefogás. A megjelent könyv ötletgazdája Farkas Csaba főlevéltáros, aki az egykori MSZMP Csongrád megyei pártbizottságának archívumában lelt rá az árvízvédelmi naplókra – ezek és más kapcsolódó dokumentumok alkotják a kötetet, melynek segítségével képet kaphatunk az akkori rendszer döntéshozatali mechanizmusáról is.
A levéltár munkatársai által összeállított kiállítás a nyár végéig látható a múzeumban, majd bejárja a megye érintett településeit, így Hódmezővásárhelyre, Makóra, Szentesre, Maroslelére, Földeákra, Óföldeákra, Kiszomborra és Csongrádra is el szeretnék juttatni.



Hozzászólások