Az új polgári vezetés egyik első intézkedése volt, hogy a választási ígéretéhez híven beterjesztette a magyar állampolgárságról szóló törvény módosító javaslatát, amely biztosítja a határon túli magyarok számára, hogy egyszerűbben és kedvezményesen szerezhessék meg a magyar állampolgárságot. A Parlament május 26-án 344 igen, 3 nem és 5 tartózkodás mellett elfogadta a javaslatot. A Tisztelt Házban vastaps zengett a döntést követő percekben. De az országunk sokszínűsége okán e tapsvihar más-más nyomokat hagyott a portákon.
A nagy többségnek a szíve dobbant meg, voltak néhányan, akik a szívzörejek mellé fogaikat is csattogtatták, régi sebekre követeltek még több gyógyírt. Akadtak olyanok is, akik elkezdték kételyeik megfogalmazását. A „kettős állampolgárságról” szóló jogszabály augusztus 20-i nemzeti ünnepen lép hatályba, és 2011. január 1-től alkalmazzák. A kétkedőknek tehát e két dátum a válasz.
Ugyanis hónapok kellenek ahhoz, hogy e törvény minden részletét egyeztessék a hozzá kapcsolódó szociális, választójogi előírásokkal, és a logisztikai-adminisztrációs feladatokat is elvégezzék. Addig minden csak találgatás, akár a nyugdíj vagy a TB kérdéskörét akarnánk is elemezni e törvénymódosítás vonatkozásában.
De, ami a legszomorúbb, hogy csak maradt az országban egy szűk partizánhad, akikhez a vastaps nem ért el, sehogy sem; ezek szívében dobbanás nem, csak sivár csend honol – valami vérvörös melódia romjain.
Nincsenek sokan, de már az, hogy vannak, épp elég. Most az elemzésnek nincs helye, régi idők kórsága ez, amely szerencsére mára már szinte alig fertőz, pusztán csak a gazdatestek hordozzák a baktériumokat. És minden aggódó állampolgárnak üzenem, hogy a mostani nemzeti összefogás kormányának egyik legfontosabb feladata lesz immúnissá tenni a jövő generációját e mikroszkopikus agyfaló ragadozókkal szemben – tanítsa meg gyerekeinket az alapvető értékekre, hogy kialakulhasson egy normális, egészséges nemzettudat!
Ezért az aggodalom helyett sokkal több létjogosultsága van a reménynek, mert a gazdatestek a természet törvényei alapján egyszer csak megszűnnek létezni, s velük együtt válik majd nemlétezővé minden kártékony baktérium.
A „régen látott” honfitársainknak üzenem: Isten hozta őket újra az Óhazában!



Hozzászólások