A tragikus következményekkel járó trianoni békéről szóló diskurzusokat a kilencvenéves évforduló is aktuálissá teszi. Június 4-ét, a szerződés megkötésének dátumát a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította az Országgyűlés, Szegeden konferenciával is emlékeztek.
Trianon Magyarország halálos ítélete volt, mégis túlélte a magyarság. A megyei közgyűlés legutóbbi ülésén Nógrádi Zoltán (Fidesz) országgyűlési képviselő, Mórahalom polgármestere javaslatot tett egy Trianon-kiállítás rendezésére. Nógrádi szerint lázadni ma már felesleges, a trianoni igazságtalanságba belenyugodni azonban sohasem szabad. Azt kell tanítanunk a gyerekeinknek, hogy a világon bármilyen igazságtalanság is történik, azt elfogadni sohasem szabad, akármilyen hatalmas emberek mondják is. Úgy kell élnünk, dolgoznunk és gondolkodnunk, hogy ezáltal politikailag, erkölcsileg és értékrendileg is megköveteljük a tiszteletet a más országokban élő kisebbségeinkkel szemben. Végül pedig soha nem szabad elfelejtenünk, hogy a Kárpát-medencében nekünk helyünk van; a Kárpát-medence más népeivel együtt itt élni, alkotni, gyarapodni nemcsak kötelességünk, de jogunk is – véli a politikus.
Miklós Péter, a Móra Ferenc Múzeum történészének szerkesztésében egy új szemléletű Horthy-kötet is megjelent „Újragondolt negyedszázad” címmel, mely a Horthy-korszak megközelítésének hagyományos alapállását – mely szerint ez az időszak fasiszta és szélsőjobboldali, nacionalista reakciós kurzus lett volna – vizsgálja felül objektív, történészi, független tudományos szempontok alapján.



Hozzászólások