Magyar Anna: Nem kapkodni kell, hanem megelőzni a bajt
Huszonöt település jelentett vis maior eseményt eddig Csongrád megyében, összesen több mint 126 millió forint értékben. A Csongrád Megyei Védelmi Bizottság rendkívüli ülése után Bakson, a Dongér-főcsatorna zsilipjénél elhangzott, hogy megyénkben közel negyvenezer hektárt borított belvíz. A Tisza áradása lassult, Szegednél 800 centiméter körül, a korábbi rekordnál két méterrel kisebb vízállással tetőzött a folyó.
Csongrád megye a bel- és az árvízzel is megküzdött – jelentette ki lapunknak Magyar Anna megyei elnök. A fideszes országgyűlési képviselő a védelmi bizottság rendkívüli ülését követően elmondta, hogy májusban a szokásos csapadékmennyiség két-háromszorosa esett megyénkben. Hozzátette: a belvizes területek nagyságához az is hozzájárult, hogy a vízelvezető csatornarendszer állapota nem megfelelő. Felhívta a figyelmet arra is, hogy 2000 és 2004 között a költségvetésben 4 milliárd forint volt elkülönítve a vízgazdálkodási társulások kezelésében lévő csatornák karbantartására éves szinten, azóta azonban csak esetlegesen jut pályázati forrás erre a célra. Mint mondta, nem akkor kell kapkodni, amikor már itt a baj, azt meg kell próbálni megelőzni.
„Ezt is írjuk fel az elmúlt nyolc év felelőtlen szocialista kormányzása számlájára” – tette hozzá. A megyei védelmi bizottság elnöke azért éppen Baksra látogatott, mert oda víztározót terveznek, ami a jövőben Szeged árvízvédelme szempontjából meghatározó szerepet kap.
Magyar Anna hangsúlyozta, parlamenti képviselőként mindent megtesz annak érdekében, hogy az ár- és belvízi védekezésre és a kárelhárításra is jusson elég pénz Csongrád megyében. A belvíz a mezőgazdaságban jelentős károkat okozott, a szántóföldi növények esetében a felázott talaj miatt nem lehet a földekre menni, a szükséges növényvédelmi munkálatokat csak a levegőből lehetne rendkívül költségesen elvégezni. Több területen pedig a gyümölcsösök pusztulása várható, a hirtelen jött meleg miatt a vízben álló fák szinte „megfőnek” – így Magyar Anna.
A belvíz ellen karácsony óta védekeznek megyénkben, január óta szivattyúznak. A vízügyi igazgatóság Csongrád megyében eddig 767 millió forintot költött, míg a vízgazdálkodási társulások 140-150 millió forintnál tartanak. A belvízzel elöntött területek nagysága nehezen megbecsülhető, a szakemberek szerint mintegy 40 000 hektár van víz alatt. Andó Mihály, az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Atikövizig) főmérnöke arról tájékoztatta a Déli Szót, hogy a Dongér-főcsatorna baksi zsilipénél tíz mobil szivattyút telepítettek, melyek másodpercenként öt köbméter vizet tudnak átemelni.
A Kecskemét és Kiskunhalas térségét összegyűjtő főcsatorna mentén azért volt szükség a szivattyúk beüzemelésére, mert a Tisza magas vízállása akár hét kilométer hosszan is visszaduzzaszthatja a csatorna vizét.
Elhúzódó magas vízállás és több hetes védekezés várható az Alsó-Tiszán, a vízállást ebben az időszakban a Maroson és a Körösökön esetlegesen levonuló újabb árhullámok jelentősen befolyásolhatják. A Tisza Szegednél a 2006-os rekord alatt két méterrel, 800 centiméter körül tetőzött. Az Atikövizig területén az igazgatóság június közepéig 180 millió forintot fordított a védekezésre. A gátakon 24 órás figyelőszolgálat van, a napi védekezési költség pedig 15-20 millió forint körül alakul.



Hozzászólások