A szegedi labdarúgás tizenegy évvel idősebb, mint a csongrádi. Május 22-én már 111. születésnapját ünnepelte, hiszen 1899-ben ekkor alakult meg a város első futballcsapata. Ez előtt tisztelegve rendezte meg immár hagyományos ünnepségét a SZEGEDma.hu internetes újság és az Együtt a Szegedi Labdarúgásért szurkolói mozgalom, kezdeményezésükhöz idén a Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetség is csatlakozott. A fővédnökséget Kiss-Rigó László megyés püspök, Csongrád megye díszpolgára vállalta.
A szervezők három kiváló mérkőzéssel várták a sok száz érdeklődőt a Hunyadi téri Dózsa-pályán. Csongrád megye U15-ös válogatottja 4-1-re verte a gyulai Grosics Gyula Labdarúgó Akadémia hasonló korú gárdáját, majd a Szegedi VSE Öregfiúk 8-1-re a Szegedi Dózsa Öregfiúkat. A nap fénypontjaként a szegedi és a ferencvárosi öregfiúk mérték össze tudásukat, s az ugyancsak 1899-ben alapított zöld-fehérek (kapujukban Kiss-Rigó Lászlóval, soraikban Kellerrel, Hrutkával, Telekkel, Horváth Péterrel) 2-1-re győztek.
A focigála keretében adták át az Együtt a Szegedi Labdarúgásért és a SZEGEDma.hu által alapított kitüntetéseket is. A szegedi labdarúgás díszpolgárává 2010-ben Miskolczi Józsefet avatták, aki edzőként már több mint negyven esztendő óta ül a Tanárképző csapatának kispadján. Ugyanezt az elismerést ítélték oda posztumusz Hajós „Ladik” Imrének, a legendás csatárnak, aki 1957-től a SZEAC-ban 166 NB I-es meccsen 52-szer talált az ellenfelek hálójába, s ötször volt B-válogatott. Életműdíjat vehetett át Tóth „Pipu” István, az IKV Alsóváros csapatának „mindenese”. A szegedi labdarúgó-utánpótlásért díj ez évi kitüntetettjei Halkó Pál, a Tisza Volán SC labdarúgó-szakosztályának vezetője és Hágelmann Endre, a Rendőr TE-Szegedi VSE utánpótlásedzője. Az esztendő ifjú tehetségének járó A szegedi labdarúgás jövőjéért díjban Környei Bence, a Rendőr TE-Szegedi VSE serdülőjátékosa részesült.



Hozzászólások