Top

„Kicsi Bécs” történelmi épületei

Fotó: Illés Tibor

temesvari_fotokA Megyeháza után a trianoni évforduló kapcsán Temesvárról és annak építészetéről fényképkiállítást rendeztek a Polgári Szalonban is, melyet Palánkai Tibor Ybl-díjas építész nyitott meg, bevezetőt pedig Miklós Péter, a Fidesz Csongrád megyei kulturális tagozatának elnöke mondott.

A Megyeházán a Temesvár első főépítésze, Székely László épületfotóiból készített kiállítás április végéig volt látható. A száznál is több képen a városi közvágóhíd, a Hungária fürdő és Nagy Károly villája mellett látható volt például a temesvári józsefvárosi tűzoltókaszárnya, a Magyar ház, a Mária szobor és kápolna, a Kereskedelmi és Iparkamara palotája és a városi bérpalota is.
Székely László szellemi hagyatékát a Temesvári Magyar Nőszövetség gondozza. A szervezet elnöke, Szász Enikő színművész a megyeházi eseményen elmondta, a régió egyik legnagyobb huszadik század eleji magyar személyiségének képeiből 1998-ban hozták létre ezt a tárlatot, de sikerült már egy fotóalbummal, köztéri szoborral és egy emléktáblával is erősíteni a fiatalon elhunyt kiváló tehetség emlékét a temesváriakban.
Jó száz évvel ezelőtt, amikor ezek a temesvári épületek születtek, akik építették, tervezték és lakták, azok a magyar nemzet részének tekintették magukat függetlenül attól, hogy ortodox szerbek, románok vagy katolikus németek, esetleg zsidók voltak – hangsúlyozta a Polgári Szalonbeli kiállítás megnyitóján Miklós Péter. Ez bizonyítja, a magyar kultúra évszázadokon keresztül befogadó és nem kirekesztő politikai nemzetben gondolkodott.
Temesvár régi, egyedi épületei közül kiemelkedik az olasz reneszánsz stílusban, bécsi építészek terve alapján készült Ferenc József Színház, Székely László, Temesvár első főépítészének tervei alapján pedig megszülettek a modern, európai nagyváros arculatát meghatározó épületek. Nem véletlenül nevezték el a várost ekkor „kicsi Bécs”-nek.
A kiállítás június 25-ig látogatható.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.220 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére
Bottom