Indulnak a munkálatok, aláírták a kivitelezői szerződést, és letették a Sürgősségi Betegellátó Osztály (SBO) alapkövét a makói kórházban. A fejlesztés 300 millió forintba kerül, amit európai uniós pályázat és a fenntartó Csongrád Megyei Önkormányzat segítségével finanszíroznak. A beruházás 2011 nyarára fejeződik be, és kilenc új dolgozónak is munkát ad majd. Szentesen pedig a támogatási szerződés aláírásával kezdődött meg az SBO fejlesztése a szintén megyei fenntartású Dr. Bugyi István Kórházban.
„Építeni jöttünk a kórházat, a várost, a megyét, az országot. Az Egészség és Sport Éve kapcsán a betegségmegelőzés mellett a gyógyításra is helyezzük a hangsúlyt. Ezt támasztja alá a makói Sürgősségi Betegellátó Osztály kialakítása és a szentesi Sürgősségi Betegellátó Osztály fejlesztése is” – mondta el Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke. Hozzátette: „Csak a Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház-Rendelőintézet fejlesztésére 2006 óta 646 millió forintot fordított a fenntartó, és mintegy 559 millió forint sorsa még függőben van, hisz a pályázatok elbírálás alatt állnak”.
„Az ünnepélyes szerződéskötés és alapkőletétel jelenti annak a valódiságát, hogy Makó és környéke lakossága számára elérhetővé válik rövidesen egy uniós normáknak megfelelő sürgősségi betegellátó központ” – ezt már Baráth Lajos, a kórház főigazgatója mondta. „A munkálatok most már beindulnak a sikeres közbeszerzés eredményeként, és ezzel valósággá válhat, hogy Makó és térsége polgárainak a sürgősségi betegellátás területén azonos esélyük és hozzáférésük lesz, mint bármely más európai uniós polgárnak” – tette hozzá a főigazgató.
A szentesi kórházban a támogatási szerződés aláírásával 530 millió forintos fejlesztés kezdődik. Farkas Sándor szentesi országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy már évekkel ezelőtt – felismerve a térség egészségügyi ellátásának akkori hiányosságait – azért dolgoztak, hogy létrejöjjön a Sürgősségi Befogadóhely, amely felépült, és 2002 óta szolgálja az egészségügyi ellátás kiegyensúlyozott biztosítását.



Hozzászólások