Megújul a makói kórház rendelőintézete. A fejlesztést, amely az Egészség és Sport Éve program keretében valósul meg, a fenntartó finanszírozza. A munkákat a Baustudium Szakképzési és Átképző Intézet végzi, amely a szintén megyei fenntartású Makói Oktatási Központ szakmunkásképzésben részt vevő tanulóit foglalkoztatja. A munkálatot az első ecsetvonásokkal Magyar Anna megyei elnök és Mágori Józsefné helyi képviselő indította útjára.
A diákokat „adó” Makói Oktatási Központ igazgatója, Horváth Zoltán és a Dr. Diósszilágyi Sámuel Területi Kórház-Rendelőintézet főigazgatója, Baráth Lajos fogadta a vendégeket a munkálatok kezdetekor. Elhangzott, hogy a megye által a felújításra fordított pénz megsokszorozódik, azaz a befektetett 7 milliónak köszönhetően 45 millió forintnyi értékteremtő beruházás valósul meg. Horváth Zoltán, az Oktatási Központ igazgatója elmondta, hogy az iskolában sok szobafestőt, burkolót, állványozót és ácsot képeznek, mégsem használják ki kellőképpen a gyerekek szaktudását, felkészültségét.
„A makói kórháznak mindig kiemelt figyelmet szentelt a fenntartó” – fejtette ki a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke. Magyar Anna egyben megköszönte a kezdeményezést Mágori Józsefné makói önkormányzati, illetve parlamenti képviselőnek, aki szerint „így két legyet ütnek egy csapásra, hisz a rendelőintézet kevés ráfordítással megszépül, a makói szakképző iskolásoknak pedig van munkájuk”.
A kórházban nyílászárókat cserélnek, elkészítik a terasztetőt, lefestik a belső falakat, és mázolják az ajtókat, illetve kicserélik a burkolatot a teraszon és a közlekedőfolyosón. A 30 tanuló és 4 szakoktató délutánonként és hétvégente dolgozik, hogy ne zavarja a betegellátást. A felújítást május 30-ig fejezik be. A felújítás igencsak ráfér az épületre: a kórház főigazgatója, Baráth Lajos az 1975-ben épült szocreál stílusú rendelőről elmondta, hogy mára a betegellátás minimális feltételeinek tud csak megfelelni.



Hozzászólások