Top

A fiatalok egészségéért is tesz a megye

Fotó: Gémes Sándor

kozma_jozsefJól illeszkedik a Csongrád Megyei Önkormányzat által meghirdetett Sport és Egészség Évéhez több olyan javaslat is, mely elhangzott a megyei közgyűlés legutóbbi rendes ülésén. Lesz olyan intézmény, amelyben több testnevelésórát fognak tartani, illetve javaslat hangzott el a dohányzás szigorításáról, továbbá az egészségesebb táplálkozásról a középiskolákban.

Már a megye idei költségvetésének megalkotásakor Nógrádi Zoltán fideszes képviselő javaslatára közgyűlési határozatban arról döntöttek a képviselők, hogy az iskolai testnevelés segítése, illetve az egészségmegőrzés előmozdítása érdekében készüljön előterjesztés. Ez a program ugyanis szervesen kapcsolódik a Sport és Egészség Évéhez, amit januárban hirdetett meg a megye. „A sport a test útján nyitja meg a lelket” – Szent-Györgyi Albert mondása a mottója a programnak, amit Magyar Anna közgyűlési elnök hirdetett meg, és nagykövetének Bohács Zsolt ötszörös kenuvilágbajnokot, a Fidesz országgyűlési képviselőjét kérte fel.
A megyei közgyűlés legutóbbi ülésén Kovács Kálmán alelnök előterjesztésében az szerepelt, hogy a 2010/2011-es tanévtől kísérleti jelleggel a csongrádi Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskolában mindennapos testnevelésórát vezessenek be. A négyosztályos képzésnél az eddigi kettő helyett öt órát fordítanak testnevelésre a kilencedik osztályban. Ezt oly módon teszik meg, hogy két kötelezően választható délutáni foglalkozást is beépítenek a tanrendbe.
marosvariNem csak ez érinti a megyei fenntartású oktatási intézmények tanulóit. Az ÁNTSZ munkatársa a közgyűlésen beszámolt a megye lakosságának egészségi állapotáról, az egészség romlását kiváltó vélelmezett okokról és a szükséges tennivalókról. Marosvári Attila független képviselő elmondta, vannak olyan területek, melyeken a Csongrád Megyei Önkormányzat is tehet lépéseket. Javaslatát, nevezetesen hogy dohányzásellenes kampányt indítson a megye – melynek részeként szigorítsák a dohányzást a megye által fenntartott középiskoláknál – támogatták a képviselők.
A napirendi pont tárgyalásakor az MSZP-frakció vezetője, Kozma József a helyes és kiegyensúlyozott táplálkozás fontosságára hívta fel képviselőtársai figyelmét, melyre szintén kitért az ÁNTSZ jelentése. Kozma azt javasolta, hogy a megyei fenntartású intézményekben készüljön felmérés a közétkeztetésről, mely után alakítsanak ki tervet arra nézve, hogy miként lehet megteremteni az egészséges táplálkozás feltételeit ezekben az intézményekben. Mint elmondta, itt lehet vizsgálni például a sók és szénhidrátok felhasználását is.
Ezt a kezdeményezést is elfogadták a képviselők, mivel ez is jól illeszkedik a Csongrád megyei Egészség és Sport Évéhez.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.223 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére
Bottom