Hivatalosan is átadták a Móra Ferenc Múzeum új, európai színvonalú restaurátor- és raktárbázisát, mely kormányzati és európai uniós támogatások nélkül, a Csongrád Megyei Önkormányzat saját erejéből valósult meg, a járulékos költségeket is számítva közel egymilliárd forintból. A létesítményben több mint egymillió műtárgy kapott helyet.
A szegedi Cserje sori új, négyezer négyzetméter területű raktárbázis a legszigorúbb műtárgyvédelmi szabályoknak is megfelel. A régészeti kollekció mellett helyet kapott benne a természettudományi gyűjtemény sok ezer éves kőzeteivel, állatpreparátumaival, de itt találhatók a néprajzkutatók raktárhelyiségei is.
„Nem sóhajtoztunk, nem vártuk a kormányzati segítséget vagy a pályázati lehetőséget, hanem magas színvonalon megoldottunk egy szakmai feladatot, amely ennél lényegesen több: értékrendünk visszatükröződése” – mondta el köszöntő szavaiban Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke. Az ünnepség díszvendége Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke avatóbeszédében elmondta: az erkölcsi megújulás forrásvidéke a templom, az iskola és a kultúra minden területe. Hozzátette: olyan érték született meg ezzel a beruházással, amely mérték is egyben, hiszen joggal várjuk el az államtól és a többi önkormányzattól, hogy hasonló értékeket hozzanak létre.
Zombori István, a Móra-múzeum igazgatója kiemelte: a múzeum szaktudása mellé most megfelelő infrastruktúra is társul, olyan raktárbázist kapott az intézmény, melybe bátran hívhatnak külföldi szaktekintélyeket is dolgozni.



Hozzászólások