Top

Návay Lajosnak állított emléket a makói „Keri”

Fotó: Gémes Sándor

mako_keriA kommunista diktatúra kiemelkedő vértanújára, a 140 éve született Návay Lajosra emlékeztek március végén a makói „Keri”-ben, ahol ezentúl márványtábla őrzi az iskola eredeti névadója emlékét. Az Erdei Ferenc Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskolában az anyaintézmény igazgatója, Horváth Zoltán kezdeményezésére emléktáblát leplezett le Magyar Anna megyei elnök és Halmágyi Pál makói múzeumigazgató.

Az értékmegőrzés fontosságáról beszélt a Návay Lajos-emléknap megnyitóján Magyar Anna, az iskolát fenntartó Csongrád Megyei Önkormányzat vezetője. Az elnök szerint a múlt, történelmünk megőrzése segít a jelenben a helyes út megtalálásában, ezért nem szabad soha megfeledkeznünk róla, ezt a célt szolgálja az iskola aulájában elhelyezett emléktábla is.
Az eseményen a névadás körülményeit egy emlékkönyvből idézte fel Horváth Zoltán, a Makói Oktatási Központ (MOK) igazgatója, aki szerint minden diák büszkén hajthat fejet az emléktábla előtt. Návay Lajost, az egykori Csanád vármegye alispánját, a Képviselőház elnökét – akinek nevét több mint húsz esztendőn át viselte a KERI – Halmágyi Pál, a makói József Attila Múzeum igazgatója méltatta.
Az emléknapot Návay Lajos (1870-1919) születésének száznegyvenedik évfordulója alkalmából szervezték meg a MOK tagintézményében.
Az emléktáblát, amely az iskola aulájában kapott helyet, a Csongrád Megyei Közgyűlés, valamint a Makói Oktatási Központ nevelőtestülete és diákjai állították. A táblánál Horváth Zoltán igazgató és Mágori Józsefné városi önkormányzati képviselő, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje helyezte el az emlékezés virágait. A makói oktatási intézményben rendezett emléknapon egy minikiállítás is nyílt szöveges és képi anyagokból – a tárlat szintén az iskola aulájában kap végleges helyet.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.221 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére
Bottom