Top

Nagy Sportágválasztó az egészséges életmódért

Fotó: Gémes Sándor

sportvalaszto_napok21Május elején rendezik Szegeden a Nagy Sportágválasztót. A rendezvényen több mint negyven sportágat próbálhatnak ki az Újszegedre kilátogató gyerekek és felnőttek. A megyei önkormányzat által is támogatott rendezvény célja az egészséges életmód és a testmozgás mind szélesebb körben való népszerűsítése.
A Nagy Sportágválasztó rendezvényt, a sport napjait május 7-8-án rendezik Szegeden. A budapesti sikeren felbuzdulva a Merkapt Maraton Team SE országos mozgalmat indított el, és az idén már 15 városban próbálhatják ki a sportágakat az érdeklődők. Csongrád megyében Szeged mellett Hódmezővásárhely május 28-29-én rendezi meg a sportágválasztót. A Szegedi Nagy Sportágválasztón több mint negyven sportágat próbálhatnak ki a gyerekek és felnőttek. A Kisstadionban, a sportcsarnokban és a sportuszodában a gyerekek élsportolókkal, olimpikonokkal találkozhatnak, sőt együtt sportolásra is lehetőség nyílik a neves személyiségekkel.
„A pénteki szakmai napon az előre bejelentkezett óvodás, általános és középiskolás gyerekeket várjuk pedagóguskísérettel. De délután kettő órától mindenki számára nyitva állnak a kapuk, a szombat pedig teljes egészében a nagyközönségé, a családoké” – ismertette a programot a 17-szeres kenus világbajnok, az esemény főkoordinátora, Csabai Edvin. A Nagy Sportágválasztó küldetése az egészséges életmód, a sport és a testmozgás mind szélesebb körben való népszerűsítése.
„A Csongrád megyében készült felmérés megdöbbentő, hiszen a lakosság mindössze harminc százaléka érdeklődik a sport iránt. A gyerekek főként televíziózással és számítógépezéssel töltik szabadidejüket. Meggyőződésem, hogy az ehhez hasonló rendezvényekkel megváltoztathatjuk a gyerekek gondolkodásmódját. Tudom, hogy a gyerekekre költött pénz jó befektetés” – fejtette ki Csongrád megye sportnagykövete, a rendezvény fővédnöke, a világbajnok kenus, Bohács Zsolt.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.220 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére
Bottom