Csongrád megyében idén, az Egészség és Sport Évében a korábbiaknál 55 millió forinttal jut több támogatás, amit utánpótlás-nevelésre fordíthatnak az egyesületek. A megyei közgyűlés elnöke, Magyar Anna és a megye sportnagykövete, Bohács Zsolt ennek kapcsán beszámolt arról, hogy mire fordítják a klubok a megítélt támogatást.
Magyar Anna elmondta, a megye számára nagyon fontos a sport és az egészség kérdése. Ezért is nevezték el ezt az évet az Egészség és a Sport évének. Ennek keretében jelentős sporttámogatásról döntöttek, amely lényegében az egészséges életmód megőrzéséhez kapcsolódó program. „Mindannyiunk számára nagyon fontos, hogy, aki beteg, azt meg tudjuk gyógyítani, akit pedig elkerült a betegség, az meg tudja őrizni egészségét. A sportolás kiválóan alkalmas arra, hogy a fiatalok életszemléletet, életmódot sajátítsanak el, és generációkon keresztül adják tovább tapasztalataikat” – fejtette ki a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke.
Bohács Zsolt sportnagykövet, fideszes országgyűlési képviselőjelölt azt szűrte le a beszélgetésekből, hogy a családok nagyon nehéz helyzetben vannak, és örülnek annak, ha az egyesület támogatni tudja a gyerekek edzését, versenyzését és szabadidős tevékenységét.
Kővári Árpád, a Tisza Volán SC ügyvezető elnöke kijelentette, a klubnál a labdarúgás életben tartása volt a tét, a városban ugyanis a foci mostohagyereknek számít az elmúlt 5-6 évben. „Hiába volt a múltban gyökerező kapcsolat a város és a megye között, ez az utóbbi években megszűnt. Újabb remény csillant meg, hogy ezzel az összefogással komolyabb célokat is kitűzhet labdarúgó szakosztályunk. Meggyőződésem, hogy a 6-14 éves korosztály sportoltatása, versenyeztetése állami, önkormányzati feladat” – magyarázta Kővári Árpád.
A Szentesi Vízilabda Klub elnöke, Madarász Mihály lapunk kérdésére kijelentette, csak az utánpótlásra költik a támogatást, mert a gyerekek nevelése kardinális kérdés az egyesületnél.



Hozzászólások