Top

LiteratHU-R, a kapcsolat

Fotó: Gémes Sándor

temesvari_kapcsolatÚjságírók és médiával foglalkozó szakemberek egy uniós pályázat révén határon átnyúló sajtó- és hírszolgálatot hoztak létre, melynek keretében egy új, kétnyelvű kiadvánnyal jelentkeztek. A LiteratHU-R című magyar-román magazin első számát Temesváron mutatták be.
Szorosan együttműködve dolgoznak sajtómunkások, rádiós és tévés szakemberek egy éven keresztül egy pályázaton, melynek első, a lakosság számára is kézzelfogható eredménye a közelmúltban megjelent kétnyelvű újság, a LiteratHU-R.
A határon átnyúló projekt a nyilvánosság előtt március 9-én mutatkozott be Temesváron, mely által a két „testvér”, Temes és Csongrád megyék korábbi együttműködése is még szorosabbá vált. Ez is volt az egyik cél, nevezetesen, hogy a testvérmegyékben élők még „közelebb” kerüljenek egymáshoz, még többet tudjanak meg egymásról.
A temesvári újságbemutatón először Toró T. Tibor, az Integratio Alapítvány elnöke mondott köszöntőt, majd Varga Márta, a projekt menedzsere számolt be a pályázat lényegéről, a szakmai stáb eddig elért eredményeiről és a jövőbeni feladatokról. Varga Márta – aki a Csongrád Megyei Önkormányzat sajtóosztályának is a vezetője – ismertette azt a szociológiai felmérést, amely Temes és Csongrád megye médiatevékenységeinek ismertségét és preferenciaszintjét kutatta.
Ez alapján kirajzolódik, hogy a határon túliak jobban érdeklődnek anyaországbéli testvérmegyéjük iránt, és kiderült az is, hogy főleg a helyi sajtóra támaszkodnak az információgyűjtésben, így érdemes a közeledést helyi sajtóorgánumokra támaszkodva, azokkal együttműködve és széles tartalomszolgáltatással elkezdeni.
A közös kiadványt, a LiteratHU-R első számát Bonifert Gábor kiadóigazgató mutatta be. Ennek tematikája – a romániai forradalom 2009 decemberében ünnepelt huszadik évfordulója és a közelgő március 15-e miatt – a forradalmak gondolatiságára épült. Az augusztusi szám a gazdaság és turisztika mentén, míg a decemberi az ünnep témakörén keresztül halad. A temesvári lapbemutatón az Integratio Alapítvány munkatársa, Katona Mihály a készülő közös weboldal terveit, részleteit ismertette.
A LitaratHU-R nevű közös kiadványt a Déli Szóhoz hasonlóan Csongrád megyében, valamint Temes megyében is postaládákba terjesztik.

A pályázatot a Csongrád Megyei Önkormányzat tulajdonában működő Megyeszolgálat Nonprofit Kft. nyújtotta be a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapjához. A romániai partner a Temes megyei Integratio Alapítvány.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.222 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére
Bottom