Úgy tűnik, Kínában is kampányolnak a szocialisták. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc előtt tisztelegve Ujhelyi István, az MSZP alelnöke Sanghajban megkoszorúzta Petőfi szobrát – írta meg a Magyar Nemzet. A szobrot egyébként 2007-ben Gyurcsány Ferenc avatta fel…
Ujhelyi István március 15-án nem városában, Szegeden, hanem Kínában ünnepelt… Nemcsak ő tartózkodott Ázsiában, hanem például a párt szóvivője, Nyakó István is, sőt egy egész MSZP-s delegáció utazott a keleti országba mostanság a kampány kellős közepén a párt pénzéből.
Nem menekült el viszont Szegedről a másik szegedi MSZP-s politikus, Kozma József. Itthon maradt: részt vett a Megyeházán a március 14-i Nemzeti esten.
Ujhelyi a Magyar Nemzet Online-nak (MNO) elmondta, hogy nem a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) politikai kapcsolatok építéséért felelős államtitkáraként, hanem az MSZP alelnökeként utazott Kínába, így a kiruccanás nem került közpénzbe, „hanem csak a szocialista pénzügyi forrásokat apasztotta” az út.
Az MNO a szocialista párt szóvivőjét is felkereste, meg szerették volna tudni, hogy „az MSZP hány politikusát küldte el pártpénzen külföldre március 15-ét ünnepelni”. Nyakó István szintén Sanghajban fogadta az újságírók telefonhívását. „Kérdésünkre, hogy az amúgy is sokba kerülő kampány kellős közepén miért költ az MSZP éppen ilyen költséges utazásokra, Nyakó István a részéről befejezettnek nyilvánította a telefonbeszélgetést” – olvasható a lapban.
Petőfi Sándornak egyébként két szobra van Kínában. Az egyiket Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök avatta fel Pekingben, a sanghaji szobrot pedig – aminél Ujhelyi, ahogy a lapnak hangsúlyozta mint „magánember” helyezte el virágait – utódja, Gyurcsány Ferenc.
Kérdéses, hogy pártpénzen utazva egy párt alelnökeként vajon miként lehet magánemberként koszorúzni…



Hozzászólások