Top

Elveszejtett millió

Három hét múlva választ az ország. A döntés újra a magyarság kezében van, a szavazásra jogosult állampolgárok nyolcéves kormányzásukat követően véleményt mondhatnak a szocialistákról, arról, hogy a térség vezető államából sereghajtóvá tették az országot. Igen, megcsinálták.

Nincs mit szépíteni a dolgon, szinte minden területen súlyos rombolások történtek 2002 óta. Medgyessy, Gyurcsány, majd Bajnai az MSZP-s országgyűlési képviselők (köztük Botka László, Kozma József, Ujhelyi István és Buzás Péter) hathatós támogatásával (igenlésével) és a mára önmagukat felmorzsoló szabad demokraták közreműködésével megroppantották többek között az egészségügyet, az oktatást s általában a közösségeket. Az erejüket megfeszítve dolgozó orvosokat érthetetlen és primitív adminisztratív, bürokratikus terhekkel sújtották, miközben milliárdokat vontak ki a rendszerből. Kórházakat zártak be, ingatlanokat tettek értékesíthetővé, soha nem látott méretűvé növelték a várólistákat. Elvették a fiatal orvosok elől az életpálya-lehetőséget, így nem csoda, hogy az ifjú szakemberek 35 százaléka külföldre távozik.
Az oktatás reformjának szlogenje alatt kistelepülési iskolákra tettek lakatot, feladva ezzel az utolsó kenetet a vidék Magyarországának. Tönkretették a pedagógusi pálya becsületét, rendszeridegen átalakításokkal fertőzték meg a korábban hazánk egyik fő erősségének, a fejlődés motorjának számító oktatásügyet. A felsőoktatás átszervezésének átgondolatlanságai is világossá váltak mára, elég, ha csak arra utalunk: a természettudományos és a tanárképzés azonnali változásért kiált!
Az őszödi beszéd hazugságmoráljában gyökerező, a brutális megszorításokra épülő, a BKV-botrányokba és a Zuschlag-ügyekbe torkolló MSZP-kormányzást a közpénzek elherdálása és a végtelen korrupció itatta át. Miközben családok százezrei kerültek kilátástalan helyzetbe, szegényedtek el, a másik oldalon milliárdok vándoroltak magánzsebekbe, haverokhoz, offshore cégekhez. Végeláthatatlanokká nőttek a szakadékok. A nemzet kettészakításának kísérletét pedig 2004. december 5-e szimbolizálja. Elég volt!
Egy egész korosztály vesztegette el legértékesebb éveit az elmúlt két szocialista (kordon)kormányzati ciklusban, hiszen számtalan pozitív folyamat szakadt meg 2002 után. Az utóbbi nyolc évben mintegy egymillióan nőttek úgy föl, hogy elrabolták tőlük a jövőt, a reményt, a hitet, az értékeket.
Legfőbb ideje, hogy visszaadjuk számukra az esélyt.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.223 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére
Bottom