Top

Botka intenzívre küldte az egészségügyet

Fotó: Gémes Sándor

bohacs_zsoltBotka László MSZP-s országgyűlési képviselő Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnökkel együtt félrekezelte, majd infúzióra kötötte, azután pedig intenzívre küldte a magyar egészségügyet – állítja Bohács Zsolt, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.

Bohács Zsolt, a 3-as számú szegedi választókerület Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltje lapunknak elmondta: háziorvosokkal, szakorvosokkal, egyetemi orvosprofesszorokkal tartott egyeztetésein megállapították, hogy Botka László MSZP-s országgyűlési képviselőként Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfővel együtt félrekezelte, majd infúzióra kötötte, végül intenzívre küldte a honi egészségügyet. A rendszert már csak az érintett dolgozók lelkiismeretes munkája tartja életben. A magyar egészségügy legnagyobb problémái a túladminisztráltság és az alulfinanszírozottság. A szocialisták az elmúlt nyolc esztendőben nem tudták, de nem is akarták megoldani a kialakult problémákat. Bevezették a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, pedig Bohács szerint mindenkinek biztosítani kell az ellátást, aki tb-t fizet.
Botka László nemcsak ebben a két ügyben támogatta Gyurcsányt, hanem a kórházi széfek vásárlásának kérdésében is, ami értelemszerűen szintén nem javíthatta az ellátást. Az elmúlt nyolc év szocialista kormányzása alatt odáig jutottunk, hogy a magyar orvosok előtt nincs életpályamodell. „A magyar egészségügyből ma 153 milliárd forint hiányzik, ami a 4-es metró jelenlegi többletköltsége. Ezt azonnal vissza kell helyezni a rendszerbe!” – jelentette ki.
„Hónapról hónapra fedezethiánnyal működik a szentesi és a makói kórház, a szükséges pénznek 80 százaléka jut el hozzánk a betegfinanszírozás tekintetében is” – mondta el lapunk kérdésére Baráth Lajos, aki szerint a számok önmagukért beszélnek. A főigazgatótól megtudtuk, hogy 2007-től a makói kórháztól 590 milliót, míg a szentesitől 660 millió forintot vont el a kormányzat.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.224 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére
Bottom